Felfüggesztett börtönt kapott a férfi, aki azzal fenyegetett egy rendőrt, hogy megöli
Felfüggesztett börtönre ítélte - hivatalos személy elleni erőszak miatt - a bíróság azt a férfit, aki azzal fenyegetett meg egy rendőrt, hogy megöli - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség kedden az MTI-vel.
hirdetés
A közlemény szerint a rendőrök január 21-én egy nyírségi település egyik ingatlanjában intézkedtek egy nővel szemben, aki a szabálysértési bírság meg nem fizetése helyébe lépő elzárást nem töltötte le.
Az intézkedés során az eljárás alá vont nő édesapja is a házban tartózkodott, aki az egyik, általa korábbról ismert rendőrrel kiabálni kezdett, azt kifogásolva, hogy milyen alapon ment be a házba, majd távozásra szólította fel. A rendőr közölte a férfival is az intézkedésük okát, egyúttal felszólította a férfit a cselekményének abbahagyására.
A férfi ennek nem tett eleget, a rendőrt továbbra is folyamatosan, indulatosan kiabálva, őt sértegetve távozásra szólította fel, miközben megszurkálásával, torkának elvágásával, megölésével, fejének szétverésével fenyegette. A férfi az újbudai rendőrgyilkosságra utalva azt is mondta, ha a rendőr nem hagyja el az ingatlant, akkor "másik rendőrgyilkosság lesz!".
A férfit a rendőrök előállították a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségre, ahol őrizetbe vették, majd gyanúsítottként hallgatták ki hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt.
A regionális nyomozó ügyészség a férfit gyorsított eljárásban a Nyírbátori Járásbíróság elé állította, ahol a bíróság jogerősen 1 év 8 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 4 év próbaidőre felfüggesztette - áll az ügyészségi közleményben.
hírek innen, onnan
Újabb koronavírus-hullám jöhet – figyelmeztetett Németország egészségügyi minisztere
Karácsonyra ismét fokozódhat a pandémia.
Megnéztük a percek alatt feltölthető, 600 kilométeres hatótávú villanymotoros Toyota Hiluxot
Nagy és nehéz akkumulátor helyett néhány kilogramm hidrogénből nyeri az energiát a különleges pickup.
Lelőttek három embert egy Las Vegas-i egyetemi campuson
Az elkövető, akivel végeztek a rendőrök, három embert megölt, egyet pedig megsebesített.
Üzent a kormánynak az Európai Bizottság: Senki nem kényszerített vakcinákat a tagállamokra
A testület szóvivője cáfolta a kormány állításait a Pfizer-perrel kapcsolatban.
Kicsit szomorkás a forint hangulata máma
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Apa horoszkóp: a csillagjegyed is sokat elárul arról, milyen apa vagy
Az apaság is bonyolult feladat. Érdekes lehet a leírtakat összevetni a párod személyével. Mit gondolsz, nálatok stimmel a leírás?
Ilyen fotó még soha nem készült Novák Katalinról – Ezt hozta ki belőle a szakadó hó
A köztársasági elnök soha nem látott énjét szabadította fel a tegnap esti ítéletidő. Fotó: MTI/Bruzák Noémi Angyalkázás, hócsata...
Változás, kisüthet a nap ebben az országrészben hosszabb időszakra is - részletes időjárás-előrejelzés
Ilyen időre lehet számítani az elkövetkező napokban.
Brüsszelben fegyverek dördültek, négyen megsebesültek
Lövöldözés tört ki szerda este Brüsszel belvárosában, négyen megsebesültek, egyikük állapota életveszélyes - közölte a belga...
Egyet találhat, hogy mi történt a forinttal
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
„Most hagyjátok abba, mert ennek itt nincs helye” – Tóth Vera hárította a villámokat Tóth Gabi és Krausz Gábor között
Az énekesnő állítása szerint mindkettejüknek szurkol az életben.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek
Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.
Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai
A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról
Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje
Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó
Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába
Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.
Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?
Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.
Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
Kutyás fiatalok találtak rá a holttestére.
Putyin mintája ragadós: újabb borzalmas háború kezdődhet a világban
Venezuela szemet vetett a szomszéd országra és ezt egy népszavazással és annak kétes eredményével igyekszik legitimálni. A területi vita persze nem új: több mint egy évszázada fáj a foga Guyana olajban gazdag terü
„Féltettem az apámék életét, és nem akartam megerőszakolni a lányt” – mondta a bátyját temetés után hátba szúr...
Hét év fegyházat kértek a jogos védelemre hivatkozó késelőre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton