Ezt olvasta már?

0

Duna House: kifulladt az őszi adásvételi lendület az ingatlanpiacon

Vegyes képet mutatott a hazai ingatlanpiac novemberben: miközben az adásvételek száma visszaesett az őszi csúcshoz képest, a lakáshitelezés történelmi rekordot döntött – derül ki a Duna House friss ingatlanpiaci barométeréből.


hirdetés

A piac szerkezete tovább alakult, nagyobb szerepet kaptak a fiatal, első lakásukat vásárló vevők, miközben a befektetők súlya tovább csökkent.

A Duna House becslése szerint novemberben 9503 lakóingatlan-adásvétel történt, ami 17,5 százalékos havi és 15,7 százalékos éves visszaesést jelent. A mérséklődés elsősorban szezonális okokra vezethető vissza, valamint a korábbi hónapokat meghatározó Otthon Start Program hatásának fokozatos kifutására.

Ezzel párhuzamosan a hitelpiac egészen más pályára állt. A Credipass adatai alapján 300 milliárd forintnyi lakáscélú jelzáloghitel-szerződés született novemberben, ami 53 százalékkal haladta meg az októberi, és 165 százalékkal az egy évvel korábbi volument. Ez minden korábbi havi rekordot felülmúlt, és egyértelműen a kedvezményes finanszírozási feltételek iránti kiemelkedő kereslethez köthető.

Az árak alakulása továbbra is széttartó képet mutatott. Országos szinten inkább stagnálás vagy enyhe emelkedés volt jellemző, ugyanakkor több térségben csökkenő tranzakciós árak és erősödő vevői alku jelent meg mind a panel-, mind a téglaépítésű lakások piacán. Ezzel párhuzamosan az értékesítési idők tovább rövidültek: a budapesti panellakások átlagosan 63 nap alatt, míg a téglaépítésű lakások vidéken 3–3,5 hónap, Budán és Pesten 2,5–3 hónap alatt találtak vevőre, ami több szegmensben 20–30 napos gyorsulást jelent éves összevetésben.

A vevői összetételben markánsan erősödött a fiatalok és az első lakást vásárlók jelenléte. Budapesten a 20–30 éves korosztály aránya 22 százalékra, az első lakást vásárlóké 41 százalékra emelkedett, miközben a befektetők aránya 29 százalékra csökkent. Vidéken a 30–40 évesek dominálnak, az első lakást vásárlók aránya 43 százalékra nőtt, a befektetőké pedig 19 százalékra esett vissza, ami egyértelműen a saját célú vásárlások előretörését jelzi.

Az eladói oldalon továbbra is a 60 év feletti korosztály a legaktívabb, mintegy 32 százalékos aránnyal. A leggyakoribb értékesítési ok mind Budapesten, mind vidéken a korábban befektetési céllal vásárolt ingatlanok piacra kerülése, amelyhez szorosan felzárkózott az örökölt lakások értékesítése.

A fővárosi érdeklődés novemberben is a XIII. kerületre koncentrálódott, ezt Zugló és Erzsébetváros követte, míg Újbuda a hatodik helyre csúszott vissza. A vevők elsősorban jó állapotú ingatlanokat kerestek, a teljes felújítást igénylő lakások legnagyobb arányban továbbra is Budapesten jelentek meg a kínálatban.

dunahouse







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Tarot kártya 2026 – Megérkezett a személyes jóslatod.

2026 sorsfordító év lehet számodra. A tarot lapjai nem véletlenül kerülnek elő: rejtett lehetőségekre, döntésekre és belső...

Clint Eastwood második világháborús eposzát még megunni sem lehet

Clint Eastwood pályafutásának késői szakaszában olyan filmeket készített, amik a kemény külső mögött érzékeny, kísérletező...

Egy baleset miatt elvesztette az emlékeit, majd újra beleszeretett a barátnőjébe

Cody Bryant története évekkel ezelőtt bejárta az amerikai médiát.

Újraszámolják a nyugdíjadat, ha igaz Rád ez a feltétel.

Sokan reménykednek abban, hogy a nyugdíjuk összege utólag megemelhető, ám a valóság jóval szigorúbb: 2026-ban is csak nagyon korlátozott...

A rajongók hivatalosan is elengedték a 21. század legnagyobb sci-fi sorozatát

A Netflix, amely több mint 300 millió fizető előfizetővel a világ legnagyobb streamingplatformja, mindig a zászlóshajó sorozataira...

Az új Star Wars-film akár mindent felülmúlhat

Hét év telt el azóta, hogy Star Wars‑film került a mozikba, ám Jon Favreau és Dave Filoni ikonikus párosa, a Mandalóri és Grogu végre...

Rióban olyasmire készülnek, amire Jockey Ewing is csak csettintett volna

Az „aranyásók” előtt több mint 12 500 kilométeres út áll.

Két magyar férfi életét vesztette egy tátrai lavinában

A lavina két férfit sodort maga alá, akik nem élték túl a hóomlást.

Rekordmennyiségű marihuánát foglaltak le Észak-Macedóniában

Észak-Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi célokra történő termesztését.

Rengetegen rosszul mossák meg ezt a zöldséget: súlyos szövődményeket is okozhat ez a hiba

Sokan azt hiszik, hogy a zöldségek alapos megmosása egy olyan rutinfeladat, melynek során nem lehet hibázni. Pedig van egy mindennap...

A norovírus sújtotta csapatokkal az ellenfelek is elbántak a téli olimpián

A címvédő Kanada nehézkes győzelemmel mutatkozott be.

Te is észrevetted? Fehér csíkok vannak a csirkehúson, mutatjuk, kell-e tarts tőlük

A hűtőpultban első ránézésre minden csirkemell ugyanolyannak tűnik: halvány rózsaszín, friss, szépen csomagolt.

0

Sport

Üzent a magyar teniszezőt megalázó ukrán Olijnyikova: „A seregben büszkék rám”

Az ukrán teniszező korábban nem fogott kezet Bondár Annával.

Szoboszlai követelése megosztó az angolok szerint – dupla fizetés, speciális záradék

Zajlanak a tárgyalások a magyar középpályás új szerződéséről, ezt véleményezik a liverpooli sajtóban.

Magyar sportolóknak is fájhatott a botrányos füttykoncert az olimpia megnyitóján

Súlyos kritikák érik a milánói–cortinai téli játékok ünnepségét: Izrael és Mariah Carey is célkeresztben.

„A vízisínek több köze lenne a téli olimpiai játékokhoz, mint ennek”

„Hó és jég vagyunk”, mondta a FIS elnöke, aki szerint hiba lenne a sportágak felhígítása.

Máris elvesztette a pályán megszerzett olimpiai érmét a világbajnok

Ebba Andersson honfitársa, Frida Karlsson mögött a második helyen ért célba.

Leonardo DiCaprio barátnője volt a téli olimpiai megnyitó sztárja

Már három éve elrabolta a színész szívét.

Dárdai súlyos kritikát fogalmazott meg az Újpestről, Szélesi reagált rá a derbi után

Dárdai Pál szerint az újpestiekből jelenleg hiányzik a győztes mentalitás.

Sokszor leírták, kiröhögték, megalázták, most mégis ő nevethet a végén

És épp a korábbi legsúlyosabb „bántalmazója” ellen érhet révbe.

A Liverpoolt eláruló edző lökte a távozás szélére Guardiolát, akinek a céljai még mindig nem világosak

Pep Guardiola és Pepjin Lijnders nyár óta dolgozik együtt a Manchester City kispadján, a közös munka viszont lehet már az idény végén befejeződik.

Snoop Dogg első kézből tanulta meg a téli olimpián, hogy a curling nem egyszerű sport

A téli olimpiát és a sportágat népszerűsítő Snoop Dogg megismerkedett a curlinggel.

Így lopta el Putyin a Super Bowl bajnoki aranygyűrűjét a Patriots tulajdonosától

Ami egyszer orosz kézbe került, az örökre ott marad.

0
0

Bulvár

„Állandóan orális szexet akart” – állítja exe a híres színészről, akitől már a válasz is megérkezett

Perrie Kap modell-online rádiós kiteregette a szennyest, és azt állította a This One Friend című podcastjában, hogy az egyik ismerőse korábban különleges élményeket élt át a színésszel.

Orbitális baki a DPK gyűlésén, a főorvos olyasmit mondott Orbán Viktorról, ami után azonnal magyarázkodnia kellett

Olyan baki történt Szombathelyen, ami után azonnal menteni kellett a menthetőt.

Idős korban ez a fajta kenyér a legjobb a szervezetnek

Ha eljön az a bizonyos idős kor, akkor már jobban kell figyelni az étkezésre, és az se mindegy, milyen fajta kenyereket eszünk.

Magyar buszmegállón sokkol az internet, a külföldiek a fejüket fogják, íme a kép, amitől eláll a szavad

Megvan az a magyar buszmegálló, amitől megállt az ész a világhálón.

Figyelmeztet a Nébih: mostantól tilos ilyet hazahozni külföldről

Komoly veszély fenyegeti Magyarországot, a Nébih ezért döntött a tiltás mellett.

Nyakon öntötte benzinnel, majd felgyújtotta osztálytársát egy nyolcadikos orosz kislány

A megtámadott diák testének legalább 30 százaléka megégett.

„Ordítani tudnék”: sokkoló gázszámlát kapott egy nyugdíjas

Egy nyugdíjas megkapta a háza fűtéséről szóló számlát. „Ordítani tudnék”

Itt a Tisza programja: a milliárdossá lett NER-eseket leszámítva gyakorlatilag mindenki jól járhat

Visszajön a Fidesz által elvett kata, marad a 13. és a 14. havi nyugdíj, lesz áfacsökkentés és az akkugyárakat szigorúan ellenőrző környezetvédelmi szervezet. A vállalkozások adminisztrációs terheit megfelezik, 9

Felvett egy stoppos nőt a családapa: az életébe került

Egy jó szándékú gesztus tragédiával végződött. A jószívű férfi csak segíteni akart a nőnek, ezért állt meg.

Orbán Viktor elszólta magát, egyetlen mondatával mindent elárult saját magáról, az elemzők rájöttek a valódi személyiségére

A gyanútlan nosztalgiázás közben kicsúszott egy olyan félmondat, amely rávilágít a miniszterelnök elrejtett énjére.

0