Amit a falra szerelhető toalettekről tudni érdemes
Ha egy kicsit korszerűbbé szeretnénk varázsolni a mellékhelyiségünket, ennek legjobb módja, ha a falra szerelhető wc mellett döntünk. Modern stílusával és kis helyigényével igazán kompakt megjelenést biztosít.
hirdetés
Az öblítővíz tárolására szolgáló tartály sem látható, így ez is tovább emeli az összkép egyensúlyát. A toalett nevéből adódóan kizárólag a fallal érintkezik, ezért a fürdőszoba felmosása is gyerekjáték.
A Global Viva Market WC kínálatából is beszerezhetünk falra szerelhető típusokat, melyek előnyei mellett azért hátrányokat is fel lehet sorolni.
A falra szerelhető WC hátrányai
A falra szerelhető toalettekhez tartozó tartályokat minden esetben a falban kell elhelyezni. Ehhez jön még feladatként a csövek és egyéb idomok helyének biztosítása is. Egyértelmű a helyzet: a jobb megjelenésért cserébe megnő a vele járó munka mennyisége is. Új ház építésekor nem okoz akkora fejtörést, de felújításnál kizárt dolog, hogy megússzuk a vésést.
Árukat tekintve egyértelműen drágábbak a klasszikus kivitelű modelleknél. Nincs mese, jobban a pénztárcánkba kell nyúlni a modernebb megjelenésért.
A munkáról is érdemes szót ejtenünk. A falra szerelhető típusok nem a „Csináld magad!” tevékenységek közé tartoznak. Ajánlott szakembert hívni, mert komoly problémák is adódhatnak. Szakszerűtlen munkavégzés után bizony ismételt bontási feladatok üthetik fel a fejüket. Így inkább vállaljuk a mester igénybevételét, még ha az újabb költségeket is ró ránk.
Melyek az előnyei?
Elsősorban a már emlegetett exkluzívabb megjelenés lehet vonzó a választásnál. Kisebb méretű helyiségeknél a visszafogottabb helyigénye is kecsegtetőnek tűnik.
Érdekességként meg kell említeni, hogy a vonatkozó előírásoknak a falra szerelhető toalettek könnyebben felelnek meg, így az illetékes hatóságokkal sem kell csörtéket vívnunk. Ennek titka abban rejlik, hogy a WC előtt megfelelő méretű szabad helynek kell lennie.
A falra szerelhető változat előnyt élvez, mert a tartály a fal síkjában helyezkedik el. Ezt a „kiskaput” főként lakásokban tudjuk kihasználni, ahol minden négyzetméter számít.
További pozitívum, hogy a toalett alja nem érintkezik a padlóval. De miért jó ez nekünk? Mindjárt két oka is van: a járólap egyenletes, homogén arculatát nem szakítja meg úgy, ahogy a hagyományos társaik esetében, illetve ezáltal a padló tisztítása is egyszerűbb feladat lesz.
Kiknek ajánlott?
Jogosan merül fel a kérdés, hogy megéri-e az „árát” vagy sem? Könnyű válasz lenne, ha azt mondanánk, mindenki döntse el maga. Éppen ezért soroljuk fel, milyen feltételek esetén lesz tökéletes választás:
- tömblakásban, kisebb helyiségekkel rendelkezőknek mindenképpen megfontolandó,
- ha úgy gondoljuk, hogy csak a WC tartály látványa miatt nem tökéletes szaniter helyiségünk látványa,
- egész egyszerűen már unjuk a régit és valami újra, illetve modernre vágyunk.
Reméljük, segítettünk a döntésben.
hírek innen, onnan
Az United a Chelsea legyőzésével már csak 3 pontra van a Manchester Citytől
Egyre szorosabb és drámaibb a Premier League idei szezonja, és lehetséges, hogy a végén még a Manchester United is odaérhet.
Guardiola: Csak szenvedtünk a pályán; növekszik a nyomás
Az angol labdarúgó-bajnokságban címvédő Manchester City vezetőedzője, Pep Guardiola nem tagadta: a csapat nem az elvárt szinten teljesít.
A Liverpool edzője nagyon mérges lett Szoboszlai gólját követően
Jürgen Kloppot kihozták a sodrából.
Még a mai napot kell megúszni baleset nélkül, aztán már feldereng a fény az alagút végén
A ma reggeli havazás, havas esőzés, esőzés után napközben az ország középső és keleti részein további gyengülő intenzitású,...
Felpörgeti a kormány a Budapest–Belgrád vasútvonal építését
De a hó miatt lehet, hogy ez is késik.
Pfizer-per: cáfolja a magyar kormányt az Európai Bizottság
Összesen 60 millió euró értékű vakcinaszállítmány kifizetése a tét.
Összeomlott Kasza Tibi, közölnie kell gyermekével a szörnyű hírt
A kamerák előtt borult ki Kasza Tibi.
Mi történt? Pár órán belül Putyin két szövetségese is merénylet áldozata lett
Egy napon belül Putyin két szövetségese is merénylet áldozata lett.
A mobiltelefon használata az iskolákban nem az állam dolga, ne is akarja szabályozni
Sikamlós talajra lépett Csák János, amikor a parlament népjóléti bizottságában arról beszélt, hogy a Kulturális és Innovációs...
Tóth Gabi veszi át Tóth Andi helyét a Tina Turner emlékkoncerten
Az énekesnő előbb boldog Mikulást kívánt követőinek, majd bejelentette, hogy nem vállalja az emlékkoncertet.
Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele
Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a...
Donald Trump elismerte, hogy egynapos diktatúrára készül, miközben Joe Bidennek magyarázkodnia kellett
Mindkét aspiráns készül a jövő évi választásra.
Sport
„Szoboszlai Dominik a Barcelona játékosa lehet”
Joao Félixnek kifejezetten tetszik a magyar válogatott csapatkapitányának futballja.
Döntöttek a botrányt okozó focibíróról, Szoboszlait is érinti
A hétvégi bajnoki hajrájában hatalmasat hibázott, most eldőlt a sorsa.
Csalás az egész női kézilabda-vb?
Őrjöngenek a szakértők északon. Furcsa dolgok borzolják a kedélyeket Norvégiában. Az újságírók el sem akarják hinni, ami történik.
"Nagyon élveztem, de azt hiszem, ennyi volt" - megszólalt az olimpiai bajnok magyar sportoló
Az edzői karrierről és a jövőbeli terveiről is beszélt a kétgyermekes családanya.
A női kézilabda-világbajnokság megle-petéscsapata vár csütörtökön a mieinkre
Dánia és Svédország is csoportgyőztesként jutott tovább a középdöntős szakaszba.
Megvan Szoboszlai második Premier League-gólja
A Liverpool a bajnokság leggyengébb csapatát győzte le, a magyar középpályás biztosította be a három pontot.
Komoly szájkarate alakult ki Guardiola és a Liverpool legendája között
Guardiola beszólt, de olyan választ kapott, amivel nálunk elveszítette ezt a meccset.
Ilyet se láttunk még: sansza sem volt a Manchester Citynek
Az Aston Villa hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Manchester Cityt, de ez nem árulja el, mekkora volt az Emery-csapat fölénye.
Ismét hasít a válogatott csapatkapitánya, hemzsegnek Szoboszlai nyolcasai
A brit sajtó egyöntetűen állítja, ezúttal is fontos szerepet vállalt a Liverpool diadalában.
Szoboszlai remek góljával fontos meccset nyert Sheffieldben a Liverpool
A magyar válogatott középpályás Darwin Núnez átadásából talált a kapuba.
Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról
Varga Barnabás, a Ferencváros és a magyar válogatott támadója, október 22-én combizomsérülést szenvedett a DVTK elleni bajnoki mérkőzésen. A játékos […] A Sejtelmes képet posztolt az FTC Varga Barnabásról beje
Világcsúccsal lett Európa-bajnok a magyar sportoló - videó
Legutóbb majdnem két évtizede volt hasonlóra példa.
Bulvár
Olyan havazás jön Magyarországon, amilyenhez foghatót már nagyon rég nem láttunk
November végén fehérbe öltözött az ország, és úgy tűnik, a havazás mértéke december első felében sem fog csökkenni.
Ez a lehető legrosszabb élelmiszer az agyadnak
Naponta nagyjából 1,8 kiló ételt és körülbelül kettő-négy liter folyadékot fogyasztunk. Ez rengeteg adat, amelyet a szervezetünknek fel kell dolgoznia, és mindez hatással lehet az agyunk egészségére és működés
Megtörtént az, amitől nagyon sokan tartottak: az észak-koreai rezsim bekapcsolta a kémműholdját
Múlt hónapban Észak-Korea felbocsátotta első katonai kémműholdját, ami miatt az országot újabb szankciókkal sújtotta az Egyesült Államok és szövetségesei. A távol-keleti ország azonban nem hátrál meg, és meg
Magyar fiút találtak a dzsungel közepén, tökéletesen beszéli a nyelvünket, miközben sosem lakott Magyarországo...
A magyar fiú már magyar állampolgár is, jelenleg pedig egy lávamező közepén él.
Kim Dzsongun sírva könyörög az észak-koreai nőknek
Az egyre alacsonyabb születésszám miatt tört el a mécses.
Fontos változások jönnek a patikákban
A stratégiai alaplistás gyógyszerekről szóló jogszabály is folyamatban van.
Nem állt meg a rendőröknek egy nagyköveti autó Budapesten, később az oka is kiderült
A 444 olvasója készített egy fotót, amint négy rendőrautó vesz körbe egy diplomata rendszámmal rendelkező fekete Mercedest.
Egy volt CIA-ügynök állítja: hazudik Putyin, Oroszország igenis beletenyerel a mesterséges intelligenciába
Ugyan Vlagyimir Putyin elnök ezt tagadja, de egy amerikai szakértő szerint Oroszország igenis komolyan veheti a mesterséges intelligencia fejlesztését.
Tóth Gabi visszasírja Krausz Gábort, már nem elég neki a Fricska-szerelem, a férjét akarja visszaszerezni?
Tóth Gabi féltékenysége szemmel látható, visszasírhatja Krausz Gábort.
Egy erdőben találták meg a holttestét az eltűnt férfinak, akit rossz helyen rakott ki egy betegszállító autó
Kutyás fiatalok találtak rá a holttestére.
Putyin mintája ragadós: újabb borzalmas háború kezdődhet a világban
Venezuela szemet vetett a szomszéd országra és ezt egy népszavazással és annak kétes eredményével igyekszik legitimálni. A területi vita persze nem új: több mint egy évszázada fáj a foga Guyana olajban gazdag terü
„Féltettem az apámék életét, és nem akartam megerőszakolni a lányt” – mondta a bátyját temetés után hátba szúr...
Hét év fegyházat kértek a jogos védelemre hivatkozó késelőre.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton