Ezt olvasta már?

0

A Mi Hazánk hozta el a kétharmadot a Tiszának?

Kilenc olyan egyéni választókerület van, ahol a mi hazánkos és a fideszes szavazatok együtt meghaladják a tiszás jelöltekét, ám nem életszerű, hogy az összes körzetet elhozta volna a kormányoldal, ha nincs a szavazólapon Toroczkai László pártja.


hirdetés

 

Török Gábor tétele volt a választás előtt, hogy a Mi Hazánk indulása többet árthat a Fidesznek, mint amekkorát a DK-é vagy az MKKP-é a Tiszának. Valóban így történt: a Demokratikus Koalíció és a Kétfarkú Kutya Párt lényegében megsemmisült, előbbi épphogy megugrotta az egy százalékot, utóbbinak pedig még ez sem jött össze, így vissza kell fizetniük az állami támogatást, miközben a Mi Hazánk a magas részvétel ellenére stabil kispárt maradt a parlamentben, ugyanakkora, 6 fős frakcióval lesz jelen a törvényhozásban, mint az előző ciklusban.

A Tisza mindenképp megnyerte volna a választást, hiszen a listás szavazatok több mint felét megszerezte, és olyan kerületekben tört az élre, ahol még a számukra igen kedvező közvélemény-kutatási adatok alapján sem gondoltuk, hogy esélyesek a győzelemre, ám a kétharmados többség talán elkerülhető lett volna, ha a Mi Hazánk és a Fidesz koordinál az egyéni választókerületben. Ám Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke a választás közeledtével a pártjára helyeződő egyre nagyobb nyomás ellenére is kitartott amellett, hogy jelöltjeik nem kívánják segíteni egyik nagy pártot sem az indulásukkal vagy a visszalépésükkel, a saját útjukat járják, sőt lapunknak azt vetítette előre, hogy a Fidesz leépülése miatt a következő évek a Tisza és a Mi Hazánk küzdelméről szólnak majd.

 

A nemzeti radikális véleményformálók, mint a Kárpátia frontembere vagy a Budaházy-testvérek vélhetően érezték a veszélyt, mivel arra buzdították a sajátjaikat, hogy osszák meg a szavazatukat, és listán a Mi Hazánkra, egyéniben a fideszes jelöltre ikszeljenek. Természetesen az egyéni választókerületi eredmények alapos tanulmányozása nélkül nem tudhatjuk, hogy hányan hallották meg a hangjukat, és szavaztak taktikusan két irányba, mindenesetre a Fidesz szolgálatában álló média minden tőle telhetőt megtett annak érdekében, hogy felhangosítsa a hangjukat.

24.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Így teltek a Jurassic Park legendás színészének utolsó hetei

Sam Neill halála világszerte megrendítette a rajongókat, és a legendás színész távozása után sorra érkeznek azok a visszaemlékezések,...

Bizonytalanság Ukrajnában: megszavazták a fontos miniszter lemondását, de senki sem tudja, mi az elnök terve

Az ukrán parlament kedden elfogadta a tisztségét mindössze egy évig betöltő Julija Szviridenko miniszterelnök lemondását. A képviselők...

Közel ötezerre emelkedett a júniusi venezuelai földrengések halálos áldozatainak száma

Már 4734 halálos áldozatot követeltek a júniusi venezuelai földrengések, közölte kedden Jorge Rodríguez, a venezuelai törvényhozás...

Nemzetközi áfacsaló hálózatra csapott le az Európai Ügyészség Görögországban

Az Európai Ügyészség athéni irodája házkutatásokat tartott és lefoglalásokat hajtott végre Attika és Kasztória területén több...

Tizenegyesből vezetést szereznek a spanyolok!

22. perc: Egy ártalmatlannak tűnő kósza beívelés után büntetőhöz jut Spanyolország, miután Yamal a francia tizenhatosra betörve...

Eldőlt, melyik TV-csatorna közvetíti az NB I-et is - hivatalos

Egy évre szóló megállapodást kötöttek a közvetítési jogokról, az NB I, az NB II, a Magyar Kupa és a hazai futball további kiemelt...

Spanyol mezőnyfölény

Eltelt az első tizenöt perc, a spanyolok többet birtokolják (64%) a labdát, azonban egyelőre sokra nem mentek vele. A kaput még egyik csapat...

Ez a csapat nyeri a világbajnokságot a mesterséges intelligencia szerint

Vezető MI-modellekkel elemezték, melyik csapat a legesélyesebb. Az előrejelzések a kedden kezdődő elődöntők előtt készültek, ahol a...

Megszűnhet Kapitány István egyik jogköre

A törvényjavaslat elfogadása esetén az akkumulátor-újrafeldolgozó üzem helyszínét nem a gazdasági és energetikai miniszter fogja...

Feladta magát Lakatos Brendon egyik támadója: megszólalt az eltűnt aranyláncról is

Lakatos Brendon - polgári nevén Lőrinczfalvi Gusztáv - nemrég szabadult a börtönből, ahol hét év és hat hónapot töltött erőszakos...

Demi Moore smink nélküli arca letarolta az internetet, a rajongók imádják az őszinte szelfijét

Demi Moore és legfiatalabb lánya, Tallulah Willis varázslatos párizsi kalandozáson vettek részt. A színésznő egy őszinte és...

Hazai pályán sem tudott nyerni, így azonnal kiesett a BL-ből a Győr labdarúgócsapata

A magyar bajnok a két polccal lejjebb lévő Konferencialigában folytatja.

0

Sport

Teljes hatalomátvétel a Fradi élén: Kubatov Gábor saját kezébe vette az irányítást

A nagy többség számára váratlan bejelentéssel sokkolta a Fradi szurkolóit Kubatov Gábor: teljes irányítást szerzett az egyesület felett. Milyen jövőt ígér ez a változás?

Agyrém a köbön: a világbajnokság után derült ki, hogy valójában nőgyógyász a csapatorvos

Fédior doktor 10 évig dolgozott a vb-n szereplő csapatnál úgy, hogy nem volt megfelelő képesítése.

Az angolok nagy arccal várják az Argentína elleni vb-elődöntőt

Szerdán kiderül, hogy a nagy magabiztosság mit eredményez.

„Sikerült megnyernem ezt a versenyt” – Kovács Ágnes elárulta, rákkal küzdött az elmúlt két évben

Az olimpiai bajnok úszónő azt írta, ez a küzdelem más volt, mint az eddigiek.

Messi végre megszólalt, a franciák már VAR-gentinának csúfolják a világbajnokot

A döntőben újra összejöhet a francia-argentin álomdöntő, Messi végleg megelőzheti Maradonát a világ tetején.

Kubatov Gábor már nemcsak elnöke, hanem ügyvezetője is a Ferencvárosnak

Nyíri Zoltán 2011-től látott el különféle feladatokat a zöld-fehéreknél.

0
0

Bulvár

Orbán Viktor ellen fordították a saját fegyverét, Magyar Péter megfojtja a Fideszt

Tizenhat évvel ezelőtt Orbán Viktor kétharmados többséggel alapjaiban alakította át a magyar államot. Most ugyanazzal az alkotmányos eszközzel kezdik lebontani a Fidesz rendszerét – de vajon ez valóban egy korszak v

Így reagált Orbán Viktor Gulyás Gergely lemondására

Megszólalt lemondásáról Gulyás Gergely: ezért távozott a Fidesz frakcióvezetői posztjáról.

Verés, kötelező imák, inkompetens tanárok – Így veszik el a fiúk jövőjét is a tálibok Afganisztánban

A Guardian több mint húsz hallgatóval készített interjút Afganisztán hét tartományában. Beszámolóik alapján az elmúlt öt évben nemcsak a nők tűntek el az egyetemekről, de a felsőoktatás maga is fokozatosan ki

Pottyondy: A 16 évig korlátlan hatalom-mal rendelkező lókupec épp úgy távozik az országból, mint Kun Béla

A youtuber a feledékenyeknek összeállított egy emlékeztetőt is az Orbán-rendszer alkotmányosság szempontjából megkérdőjelezhető lépéseiből.

Az RTL műsorvezetőnőjét kitiltották a köztévéből: az épületbe sem mehetett be

Boros Kriszta őszintén mesélt arról, miért és hogyan kellett távozni a Magyar Televíziótól.

Egészen más állt Szolnoki Péter halála mögött: így teltek az énekes utolsó napjai

Túl sok volt a találgatás Szolnoki Péter halála miatt, így a Bon-Bon együttes másik tagjának meg kellett törnie a csendet.

Kinyitotta a bolhapiacon vett pénztárcát a nő, majd azonnal lefagyott

Soha nem gondolta volna egy észak-karolinai nő, hogy a hobbija világméretű internetes szenzációvá növi ki magát. Egy egyszerű használtcikk-bolti vásárlás után olyasmi került elő a tárcából, ami megváltoztatha

6,5-ös földrengés volt

Erős földrengés rázta meg Pápua Új-Guinea térségét az elmúlt órákban. A földtani mérések szerint a rengés magnitúdója 6,5 volt, amely már jelentős erejű földmozgásnak számít. A 6,5-ös földrengés volt be

Jégesővel, viharos széllel tarolhatja le az országot avihar: 14 vármegyére adtak ki riasztást

Zivatarok veszélye miatt Bács-Kiskun, Csongrád és Pest vármegye kivételével az egész ország területére citromsárga, elsőfokú riasztás van érvényben kedden.

Itt a kormány következő rendkívüli bejelentése kedd délután

Teljes személyi átalakítás következik a MÁV igazgatóságában – jelentette be Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter. A tárcavezető közlése szerint több igazgatósági tag lemondott, emellett két to

0