Ezt olvasta már?

0

Elképesztően jófej volt Majka: több millió forinttal segítette a súlyos balesetet szenvedett pécsi zenekart

A rapper múlt héten Kazincbarcikán lépett fel, itt találkozott Mehringer zenekarral. A csapat néhány perccel később súlyos balesetet szenvedett: egyik tagjuk életveszélyesen megsérült, és a teljes hangszerparkjuk megsemmisült.


hirdetés

 

 

Több millió forinttal segíti Majka a Mehringer zenekart, akik a múlt héten szenvedtek súlyos balesetet.

 

A rapper augusztus 4-én Kazincbarcikán lépett fel, ahol a Mehringert követte a színpadon. Majka felfigyelt a zenéjükre, sőt

a koncert után fel is kereste a frontembert, hogy gratuláljon a pályájukhoz és sok sikert kívánjon a jövőbeli célokhoz.

 

A közös chatelést egy csapatfotó zárta, amit a kisbusz hátsó ülésén készített Mehringer Marci Majkának.

 

A közös fotó elkészítése után néhány perccel azonban a Mehringer zenekar járműve defektet kapott és felborult. A balesetben a zenekar egyik tagja súlyos-életveszélyes, a buszban utazó többi zenész és a stáb tagjai pedig nagyrészt nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedtek. A baleset miatt a csapat teljes hangszerparkja megsemmisült, koncertbevételeik előre láthatóan az év hátralévő részére kiesnek.

 

Amint Majka meghallotta a hírt felkereste a zenekart és felajánlotta, hogy

a Majka Produkció megveszi a több millió forintot érő hangszereket.

 

A rapper később egy videóban is beszámolt az esetről és mihamarabbi felépülést kívánt a zenekari tagoknak.







0
0

hírek innen, onnan

A 10 legmagasabb büntetés, amit szeptember 1-től kaphatnak az autósok

Szeptember első napjával érvénybe léptek a megemelt közigazgatási bírságok. Kiválogattuk, hogy melyek azok, amelyekért a legnagyobb...

Megszületett a döntés - bejelentésre készül a kormány

Ezt írta a Facebookon: „Döntött a kormány” , a képen pedig ez áll: „Hamarosan bejelentés!” Utána kikerült egy videó is a...

Befellegzett a gazdaságnak? Egyre többet fizetnek a magyarok, míg külföldre nem is kellünk

2023 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 2,3%-kal alacsonyabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest.

Bálint Antónia az interneten hirdeti magát

Nem most először kezd új karrierbe.

Orbán Viktor: novemberben átlagosan félhavi nyugdíj-kiegészítés érkezik

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán tett bejelentést.

Hamarosan érkeznek a kormány bejelentései

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő csütörtök délben sajtótájékoztatót...

Folytatódnak a tömeges sztrájkok, bajban az autóipar

A General Motors, a Stellantis és a Ford újabb üzemeiben indulhatnak a United Auto Workers (UAW) sztrájkjai pénteken, a tárgyalások...

Jobb félni, a gesztenyefáktól

A gesztenyefák erősebb szélben a kocsira önthetik a komplett termést.

Orbán: Novemberben közel félhavi nyugdíjjal többet visz majd a postás

A kormány nyugdíj-kiegészítést fizet a nyugdíjasoknak a magas inflációra való tekintettel. 

Kitálaltak az áldozatok: Póka Egon éveken át fogdosta és csókolgatta a diákjait

Több női oktató is szenvedett a toxikus légkörtől. Voltak olyan diákok, akik a bántalmazások miatt hagyták el a zenei pályát.

0

Sport

Szoboszlai jobb Messinél, világszám volt a gólja

Az angol médiában a jelzők között hemzsegnek a szuperlatívuszok.

Hihetetlen, mire kényszerítették Kínában a Liu testvéreket

A magyarországi kényelem után kőkemény viszonyok közé csöppentek az olimpiai bajnokok.

Szoboszlai Dominik elképesztő bombájával fordított a Liverpool – videó!

A 2016-os bajnok ellen 20 méterről lőtte szét a jobb felsőt.

Meghalt a Békéscsaba legendás focistája

Korábbi közönségkedvencét gyászolja a klub.

Gulácsi Péter nincs elájulva Szoboszlai Dominik elképesztő bombagóljától

A magyar válogatott következő edzésén megbeszélhetik, hogy mennyit ért a találat.

Szoboszlai kegyetlen nagy gólt rúgott a Ligakupában

Ezzel fordított a Liverpool a Leicester ellen.

Szoboszlai Dominik őrületesen nagy bombagólt lőtt - videó

5 perccel a becserélése után zúdította a labdát a léc alá.

Egy hatalmas félreértés miatt kellett magyarázkodniuk a Liu testvéreknek

Kínában is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek, de a szurkolók még nem jól ismerik őket.

Újabb szűk Fradi-siker, 2015 óta először nyertek a zöld-fehérek a Kecskemét ellen

Dejan Sztankovics irányítása alatt még mindig hibátlan a magyar rekordbajnok.

Piros Zsombor nem állt ki Valkusz Máté ellen Portugáliában

Nem akarta kockáztatni a súlyosabb sérülést.

0

Bulvár

Az Orbán-kormány hazugságait leleplező füzetet adott ki egymillió példányban a DK

Molnár Csaba szerint az EP választáson egyedül indul a DK.

„A svéd NATO-csatlakozás lassításáért ezúttal személyesen ön is sokat tett” – Kocsis Máté válaszolt Gulyás Már...

A Fidesz frakcióvezetője nem fogadta el a Partizán meghívását, mert nem érezném jól magát, ha akár csak egyetlen ember is miattam nézné a műsort.

Schobert Norbika miatt zengett az egész szálloda: a szülei is nagyon pipák lettek rá

Schobert Norbika már kis korában is igazi csínytevő volt, aki előszeretettel okozott galibát.

Veszélyes állat kúszott fel egy budapesti vécében, a család szinte sokkot kapott

Egy budapesti lakás vécéjében tűnt fel a bizarr lény, ami miatt te is biztosan kiakadnál.

Halálos következménye is lehet, ha ezt az 5 ételt újramelegíted a mikróban: inkább ne kísérletezz velük.

Súlyos betegségek kialakulásához, ritkább esetekben pedig halálhoz is vezethet, ha bizonyos ételeket újramelegítünk a mikrohullámú sütőben, éppen ezért jobb, ha nem kockáztatunk egyes fogásokat illetően.

Újra berobbanhat a járvány, ezeken a településeken különösen aggasztó a helyzet

A koncentráció egyetlen kivétellel minden településen az emelkedett kategóriába tartozik.

Megérkezett az előrejelzés - Ekkora lehet a nyugdíjkorrekció

Az MNB szakemberei szerint 17,6 és 18,1 százalék körül alakulhat az idei pénzromlás üteme.

Lefosta, megharapta, seggébe dugta az ujját - a rendőrség egy igazi szuperbűnözővel találta magát szemben

Ennyire gyomorforgató dologgal sosem találkoztunk, mint amit az angol rendőrség élt át üldözés közben

Bemutatták a szuperharckocsit, amely átírhatja a modern hadviselés szabályait

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő avatott be minket a részletekbe.

Kocsis Máté letagadta egy 96 milliós szerződés létezését, Pikó nyilvánosságra hozta

A kerület balatoni gyerektáborának 378 milliós támogatására 96 milliós tanácsadói szerződést próbáltak elszámolni.

Döntött a bíróság: Azonnali jogvédelmet kapott Budapest a kormánnyal szemben

Karácsony Gergelyt örömmel tölti el, hogy nyomokban is jogállamot tartalmaz Magyarország.

blogmorzsák

3000 méter fölött, gleccsereken keresztül

Az útvonal az Ötztali Alpokban található, Ausztria nyugati végében, ahol az ország elkeskenyedik.

Így tehet tönkre az ülőmunka

Számos negatív hatása van annak, ha az időnk nagy részét ülő helyzetben töltjük.

0