Victor Bailey koncertje a Budapest Jazz Clubban
A kortárs fúziós jazz legendás alakja, Victor Bailey adott koncertet pénteken és szombaton a Budapest Jazz Clubban.
hirdetés
Az amerikai basszusgitáros neve hallatán legtöbben rögtön a számára világhírt hozó Weather Report együttesre asszociálnak, ahol Jaco Pastorius méltó utódjaként ismerhette meg a közönség. Bailey tehetségének köszönhetően már fiatalkorában olyan zenészekkel játszott együtt mint Joe Zawinul, Lenny White, Mike Stern, Dennis Chambers vagy Omar Hakim, ismert és keresett sessionzenészként pedig megszámlálhatatlan produkcióban működött és működik közre mind a mai napig. Szólólemezeit, mint például a Bottom Up-t, a Low Blow-t vagy a legutóbbi Slippin' "N" Trippin'-t mára már a műfaj klasszikusaiként tartják számon, mint előremutató, energikus funk-jazz anyagokat.
Bailey nem először fordult meg Magyarországon, az utóbbi években több alkalommal is hallhatta a játékát a hazai közönség, például az A38 Hajón vagy a Művészetek Palotájában. Ezúttal újfent saját csapatával, a Victor Bailey Group-al érkezett a fővárosba.
A basszusgitáros jelenlegi formációját a Marcus Miller zenekarából már ismerős Poogie Bell dobos és Michael "Patches" Stewart trombitás, valamint a magyar származású virtuóz billentyűs, Peter Horvath teszi teljessé, ideális csapatot alkotva Bailey energikus előadásmódjához.
A pénteki koncertre gyakorlatilag minden jegy elkelt, ahogy a másnapi "ráadásra" is rengetegen voltak kíváncsiak. Az egymást követő rendkívül jó hangulatú koncerteken Bailey két hasonló műsort adott elő, melyeknek gerincét saját szerzeményei képezték, néhány átemelt feldolgozással kiegészülve. A szombati, két részre osztott koncert alatt többek között elhangzott a "Graham Cracker", a "Low Blow" és az "I Wonder" is. A lelkes és kitartó ováció hatására a műsor befejeztével a zenekar visszatért a színpadra egy ráadás szám, az "Ape School" erejéig.
A két este élő bizonyítéka volt annak, hogy az izomsorvadásban szenvedő Victor Bailey-t betegsége láthatóan nem tántorítja el az aktív zenéléstől, turnézástól, sőt szinte még nagyobb energiát kölcsönöz neki.
mti
hírek innen, onnan
Rácáfolt az elemzőkre a KSH: váratlan fordulat jött a májusi inflációban
Így változtak a bolti árak.
Ismét medvét láttak Jósvafőnél, anyamedve és bocsa kóricált az Aggteleki Nemzeti Park területén
Szerencsére a medveszpottoló hely távol esik a túraútvonalaktól, látogatók elől elzárt, fokozottan védett területen található.
A kivándorolt magyarok hazacsábítására van egy minden kampánynál vonzóbb megoldás
Külföldön jól lehet keresni, nyugodtabb az élet, jobban megbecsülik a kemény munkát, mégis vannak, akik hazajönnének. Miért jó ez...
Nem örülhettek a befektetők a budapesti tőzsdén: ez az egy részvény mentette meg a napot
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 337,77 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel 133 372,63 ponton zárt kedden.
Barnamedvéket láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban
A park egyik munkatársa látott egy anyamedvét és egy bocsot Jósvafőtől északra, a szlovák határ közelében.
Súlyos izraeli légicsapás történt Libanonban
Legalább kilenc halottról szólnak a hírek.
Így védekezik a Hírkereső tulajdonosa, miután támadások érték a vallomása után
Holló Gábor, a Hírkereső tulajdonosa ismét megszólalt, miután országos botrányt váltott ki a HVG-nek adott interjújával. A milliárdos...
Hodász András a miniszterelnök szavai után vallotta be, megbánta amit a meleg párokról mondott
Az egykori pap bejelentette, hogy megváltoztatta a véleményét a meleg párok örökbefogadásáról. Hodász Magyar Péter hétfői parlamenti...
Először készítettek felvételt fehér cápáról a Földközi-tengeren
Különösen ritka és tudományosan értékes dokumentáció.
Meg akarták mérgezni a háború elején, most újra közvetít az orosz oligarcha Moszkva és Kijev között
A milliárdos négy év után tért vissza.
80 éves a Vespa: egy héten át ünneplik a születésnapost
Az „Örök Város” egy időtlen ikon ünnepségeinek ad otthont júniusban. „Vespa Roma 2026 – Egy ikon 80 éve” – ezzel a címmel...
Alig indult el, máris váratlan problémába ütközött az orosz ellen-Starlink: köddé vált az egyik műhold
Elveszítette egyik műholdját Oroszország saját műholdas internetprojektje, a Starlink riválisának szánt Rasszvet hálózat –írja a The...
Sport
Előbb beszél Andoni Iraolával, utána dönt távozásáról a Liverpool klasszisa
Egy nagy visszatérés is benne van a pakliban.
Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata
Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.
Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool
Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.
Dembélé elbeszélgetett Mbappével, hogy a francia válogatottban több energiát tegyen a védekezésbe, mint a Real Madridban
Néhány évvel ezelőtt azért meredek lett volna azt gondolni, hogy Ousmané Dembélé mentalitása lehet az etalon Kylian Mbappé számára.
Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben
Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.
Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát
New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.
Itt a meglepetés, a Liverpool sztárjára hajt a Real Madrid
Napirenden van Ryan Gravenberch leigazolása.
Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni
Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog
Soha nem látott kezdőcsapattal építi a magyar válogatottat Marco Rossi
Jön a meccs Kazahsztán ellen.
Donald Trumpot füttykoncert fogadta a Madison Square Gardenben, meg is lett a következménye
Az már biztos, hogy történelmet írnak az Egyesült Államokban.
Hivatalos ajánlat érkezett a Ferencváros egyik legjobb játékosáért
A Fradi térfelén pattog a labda.
Bulvár
„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők
Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük
Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést
Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.
Rengeteg magyart érint a július 1-jei szigorítás: Sokan eleshetnek a nyugdíjtól
Mutatjuk az új szabályokat!
Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete
Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.
Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon
Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.
A bukott miniszterelnök-jelöltet elfelejtette a magyar Parlament, az RTL mentené meg
"Vihetné magával a Magyar Pétert is" - háborognak az Árulók reality rajongói.
Durván átalakítanák a magyar nyugdíjrendszert: ennek a fele sem tréfa - tömegek kezdhetnek aggódni
Az Európai Bizottság legfrissebb magyarországi országjelentése a nyugdíjrendszer hosszú távú fenntarthatóságára és az emelkedő államadósságra figyelmeztet.
Váratlan döntés: eltöröltek egy adót Magyarországon, a befizetett pénzt is visszaadják
Az agrárminiszter rendelete nemcsak megszünteti a dísznövényadót, hanem elrendeli a 2026-os összegek visszafizetését is.
Lannert Judit: Az egyházi iskolák akkor maradhatnak fenn, ha ők is felveszik a roma gyerekeket a nem roma gyerekek mellé
Visszaengedné a civileket az iskolába, hozzányúlna az osztályozáshoz, integrálná a tantárgyakat az új oktatási miniszter.
Fordulat a Gálvölgyi-ügyben: Megszólalt az ügyészség a színészhez ki nem érkező mentő miatt
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Vészesen terjed ez a mérges pók Magyarországon, akár bénulás is okozat
Itt a nyár, és egyre többet vagyunk kint a szabadban, azonban megjelent egy mérges pók, ami roppant veszélyes.
Néma agykárosodást okozhat ez a min-dennapi alvási szokás: Rengetegen csinálják rosszul
Sokan hiszik, hogy a tökéletes diéta és a kimerítő edzések ellensúlyozzák az éjszakai virrasztásokat. Egy friss kutatás szerint azonban az alvási hibák közvetlenül és láthatatlanul pusztítják az agyat.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Ruhagyűjtést szerveztek a rászorulóknak Veszprémben
- Teherautó borult fel Veszprém megyében
- Megújult utakon járhatunk Veszprém megyében
- Toborzás Veszprém megyében
- Ezek a kutyusok várnak szerető gazdira Veszprém megyében
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton


