Ezt olvasta már?

A jövő héten is sok lesz a napsütés

A jövő héten is sok lesz a napsütés, csak helyenként lehetnek záporok, zivatarok. Augusztus 20-án is száraz idő várható, kánikulával. A hét második felében mér...

0

Több mint 10 százalékkal nőtt a kerékpáros utasok száma a vonatokon 2018-ban

A kerékpáros jegy- és bérleteladások száma 13,4 százalékkal nőtt egy év alatt, több mint 545 ezer biciklit szállítottak a vonatokon 2018-ban - közölte a MÁV-Start az MTI-vel kedden.


hirdetés

A vasúttársaság adatai szerint a legtöbb bringás Győr és Mosonmagyaróvár között, Budapest és a Velencei-tó menti állomások, illetve Siófok között utazik. A Dunakanyar felé a szobi és a köztes váci, dunakeszi és felsőgödi állomások is népszerű úti célok. Gyakran váltanak kerékpárjegyet a Budapest-Szeged, valamint az Alföldön a Kecskemét-Kiskunfélegyháza és a Szeged-Kiskunfélegyháza szakaszokra is.

A MÁV csoport kiemelten kezeli a kerékpárszállítási szolgáltatás folyamatos javítását, már több ezer fedett, kamerával őrzött B+R parkoló fogadja a vonattal továbbutazókat.

Emellett számos újítást vezettek be: két éve már a kerékpárjegy és a kerékpáros túrajegy is megvásárolható e-vonatjegyként, és akár okostelefonon vagy tableten is be lehet mutatni a jegyvizsgálóknak. Az e-vonatjegyeket 10 százalékkal olcsóbban lehet megváltani, ez vonatkozik a kerékpárokra online váltott jegyekre is - írták.

A vasúttársaság további kedvező árú jegyeket is kínál a bringásoknak: kerékpáros túrajeggyel az ország bármely területéről - a megtett távolságtól függetlenül - egységesen 420 forintért szállítható bicikli a Balatonhoz, a Fertő tóhoz és a Tisza-tóhoz. Így nemcsak a tavakhoz lehet eljutni, hanem az azok körül található állomások, megállóhelyek között utazva sem kell aznap újabb kerékpárjegyet váltani. A vasúti vagy Budapest-bérlettel rendelkező ingázóknak pedig érdemes kerékpár-havibérletet váltani. A havi, félhavi vagy 30 napos vasúti bérlettel közlekedők a hétvégi napokon díjmentes kerékpárjegy megváltásával utazhatnak biciklivel együtt, a bérleten feltüntetett viszonylaton - közölték.

A kerékpár-szállítási kapacitást is növelték: a bicikliszállítás minden budapesti elővárosi vasútvonalon biztosított. 2020 első negyedévétől a legforgalmasabb Budapest-Vác-Szob és Budapest-Cegléd-Szolnok vonalakon pedig forgalomba állnak az emeletes motorvonatok, ezeken még több kerékpár fér majd el. Ezek a járművek hétvégenként megjelennek a Velencei-tó mentén is, nyaranta pedig a Balaton déli partján.

Gyorsvonati kocsik felújításával tavaly ősztől további 20 darab, kerékpárszállításra alkalmas előtérrel is rendelkező személykocsi állt forgalomba (kocsinként 3 kerékpár szállítható), és a 10 IC+ kocsi is közlekedik már próbaüzemben, ezekben 8 kerékpár szállítható. Az IC+ kocsik felhasználását a balatoni forgalomban is tervezi a MÁV-Start - közölték.







0
0


Az önkormányzati választásokon szerencsés lenne-e, ha a megyei listákon is közösen szerepelne az ellenzék?









0

hírek innen, onnan

Kikapott a Balmazújváros

Egy egyéni hiba okozta a narancssárga-feketék vesztét ezúttal.

A veszélyeztetett állatok trófeavadászatának betiltását követelik európai parlamenti képviselők és természetvédelmi szervezetek

A szórakoztató jellegű és 'nem kereskedelminek' tekintett trófeavadászat kikerült a tiltás hatálya alól, ezért tiltakoznak most.

Felgyújtották Patkó Bandi fáját, a 300 éves tölgyfa nem élte túl

A Barcs és Darány közti legendás, védett fáért a tűzoltók 23 órán át küzdöttek érte.

Évekig eltarthat a szétválasztott sziámi ikrek rehabilitációja

Az egyik kislányt mélyaltatásban tartják. Mindketten lázasak, vírusfertőzésen esnek át.

Nagy anyagi megpróbáltatás előtt állnak a családok

A karácsony után a július és szeptember közötti időszak a második legnagyobb vásárlási szezon, az iskolakezdés miatt ilyenkor mélyen...

Két barlangász rekedt egy tátrai barlang mélyén, a mentőakció akár hetekig is tarthat

Két barlangász rekedt a tátrai Jaskinia Wielka Sniezna (Nagy Havas-Barlang) mélyén, miután a beáramló víz elvágta útjukat. A bonyolult...

Újabb műtétek várhatnak a fejüknél összenőtt bangladesi ikrekre

A lányokat augusztus elején sikeresen szétválasztotta a magyar orvosi csapat.

NB II: Az MTK győzelemmel köszöntötte Garami Józsefet

A 80 éves mesteredző végezte el a kezdőrúgást a Soroksár elleni rangadó előtt.

0

Sport

Mutatjuk minden idők leghiggadtabb tizenegyesét

Pimasz, flegma, nagyarcú. De legalább berúgta.

Az Atlético Madridé lehet a nyár legnagyobb dobása

Joo Félix leigazolásával nagy kockázatot vállaltak, azonban a portugálban megvan a tehetség, hogy Antoine Griezmann örököse legyen.

Újraértelmezte a vízibicikli fogalmát a norvég szurkoló - videó

Hogy mennyire praktikus, az erősen kérdéses, ellenben az tagadhatatlan, hogy állati jól néz ki.

Tusup visszatéréséről kérdezték Katinka új edzőjét

Petrov Árpád a FINA Világkupa szingapúri állomásán értesült arról, hogy Shane Tusup visszatér az úszósportba méghozzá nem is akárhogy.

Furcsa, hogy Nápolyban van a világ egyik legjobb edzője, még furcsább, hogy valaki ott akar focit csinálni

A La Regista második adásában az edzők kerültek középpontba. Azon belül is a Serie A legjobbjai.

Ferencvárosi, és mezőkövesdi siker, fehérvári kiütés az nb1-ben

A címvédő Ferencváros 1-0-ra verte a Kaposvárt, az Újpest döntetlent játszott a Paks ellen, a Fehérvár kiütötte a DVTK-t. a Mezőkövesd harmadik sikerét aratta, a honvéd 3. vereségét szenvedte el a Kisvárda ellen.

0

Bulvár

Ezt a magyar műsort nézi fél Európa ma este

Kilenc országban egy időben kerül képernyőre az On the Spot négy évada.

Félresikerült szelfik - besírsz a röhögéstől.

Pedig csak egy cuki szelfit akartak. Hát nem igazán jött össze, a háttérben ugyanis valami mindig meghiúsította a tervet...

Nem kérdés: Tóth Andi alakja bikiniben is tökéletes

A szépséges énekesnő elképesztően gyönyörű, bomba formában van!

Mint egy görög isten, olyan elképesztően izmos Breczki Krisztián

Az Ázsia Expressz 2 sztárja őrületes formában van!

Kegyetlen megoldás fürdőszobára: Sokkot kapott az ingatlanos

Megdöbbentő fotósorozatot közölt egy ingatlanos. Ezek a hajmeresztő lakberendezési ötletek még az ő idegeit is megviselték, pedig hosszú pályafutása során látott már ezt-azt...

Cigizhetek-e a saját erkélyemen? Most kiderül!

A társasházi élet egyik nagy ütközési pontjáról olvasóink mondták el a véleményüket.

Úszás közben kapott szívrohamot, elhunyt a legendás világbajnok

A világbajnok 1978-ban vonult vissza a profi sporttól, de előtte örökre bevéste magát a rajongók emlékezetébe.

Napi horoszkóp augusztus 18.: az Ikrekre rámosolyog a szerencse, a Skorpióknak nagy terveik vannak

Ma se feledkezz meg a horoszkópodról, hisz a csillagok ismét üzentek!

Csodatej vagy népbutítás?

Hihetetlen események játszódnak le az új-zélandi A2 Milk nevű céggel a cég részvényeinek 2015-ös tőzsdei bevezetése óta. A siker annak köszönhető, hogy találtak egy olyan jelentős vásárlói szegments, amely hajlandó az átlagosnál jóval többet fizetni tejükért, ami nem tartalmaz egy az európai és és amerikai tehenek által is termelt fehérjét. Teszik ezt azért, mert - egyes kutatások szerint - ez a fehérje felelős számos emésztőszervi és szívrendszeri megbetegedésért. [...] Tovább...

Ez a magyar autós a közlekedés szégyene, látni kell, hol és hogyan előzött

Az ilyen vadállatokat azonnal le kéne kapcsolniuk a rendőröknek, és ez nem túlzás.

Csak 5 órányira van a város, ahol minden adott a kikapcsolódáshoz

Nem csak az Isztria, egész Horvátország egyik legkedveltebb úti célja Rovinj városa, ez pedig nem lehet véletlen.

7 filmes csókjelenet, amit a főszereplők csak improvizáltak - Volt, aki azért, mert belezúgott színésztársába

Az improvizálás sokszor izgalmasabbá teszi a filmet, és ez az alábbi váratlan, előre nem megtervezett csókjeleneteknél is így volt.

blogmorzsák

A mikve titok­zatos világa

A mikve, a zsidók rituális fürdője a nem zsidó lakosság számára min­dig valami különleges, zárt világnak tűnt. Mi a valóság?

Hogyan egyél a hüvelygomba ellen?

Vissza-visszatérő váratlan „barátnőnk” Candida-Ida, akiről márpedig beszélni kell, és a pasik is figyeljenek!

Mit csinálj a kacatokkal?

Találj értelmes helyet azoknak a kacatoknak, amiknek semmi bajuk, csak neked már nem kellenek. Tippek.

40 érdekesség a Gyűrűk Ura forgatásáról

Egy újabb érdekes összeállítás a kulisszatitkokból.

Se voucher, se pénz, aztán mégis

Helló, visszatérítés nincs, akkor sem, ha mi hibáztunk, üdv: Ryanair

„A vezetők mind disznók”

Új magyar zenék: Foo Fighters csángósan, Sopron Vice, durvulás.

Kizsigerelt futballsztárok?

A legjobbakat el­képesztő mó­don kizsigerelik ő­ket a klubok és a válogatottak.

Kapros- túrós csigák pirított tökmaggal

Laktató reggelire vágysz? Akkor ezt a leveles tésztából ké­szült,csigát neked találták ki!

Kiderült, mégis­csak érde­mes nyújtani a sorozatok között!

Már tudományosan is alátámasztott, hogy érdemes nyújtani.

A Netflix újabb romantikával készül

A romantika és vígjáték szerel­mesei örülhetnek.