Ezt olvasta már?


Szakértő: migránsokkal akarják felhígítani a nemzetállamok Európáját

A bevándorláspárti politikusok migránsokkal akarják felhígítani az európai nemzeteket, és így véget vetni a nemzetállamok Európájának - mondta Pócza István, a Századvég munkatársa az M1 aktuális csatornán szombat reggel.


hirdetés

Ennek a következménye a Római birodalomhoz hasonló centralizált Európa lenne egy erős központtal és helytartókkal. Már a határvédelmet is átvennék, hogy ők döntsék el ki jöhet be - fűzte hozzá.

Míg a bevándorlásellenes, nemzetállamok Európáját építő erők őszinték, addig a bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők "álságosak". Nem árulják el választóiknak valódi törekvéseiket, és hogy azok miként hatnának az emberek életére. Eközben kisajátítják az úgynevezett "európai álláspontot", holott Európa éppen a kompromisszumokra kellene, hogy épüljön - hangoztatta.

A bevándorláspárti, egyesült Európáért lobbizó erők egyik vezéralakja szavai szerint Emmanuel Macron francia elnök, aki már egy Merkel utáni Európára készül, miközben otthon a saját választói körében 66 százalékos az elutasítottsága. Ez sokkal nagyobb, mint az elnökség hasonló időszakában volt a két előd, Nicolas Sarkozy, illetve François Hollande esetében. Macron belpolitikai nehézségek miatt "erőlködik" az európai szintéren - jegyezte meg a Századvég elemzője.







0

hírek innen, onnan

Hadházy Ákosnak nagy szolgálatot tett a TV2

A politikus felesége levideózta a kormánypárti tévéseket, akiket feljelent.

Rejtélyes hasmenéses betegség terjed Heves megyében

Eddig több százan fordultak orvoshoz.

Megszületett Görög Zita kisfia: nem hiszed el, hogyan hívják

Szeptember 16-án, vasárnap hozta világra harmadik gyermekét.

Itt a nyár vége: betör a hidegfront

Eddig tartott a kellemes idő.

Így veszíti el a pénzünk az értékét

Egyre nagyobb a különbség az infláció és a betéti kamatok között, a pénzünk tehát egyre többet veszít az értékéből. Miközben...

A földből nőtt ki a legújabb építészeti őrület

Természetes, erős, szinte korlátlanul nő, és olyan sokoldalú, hogy jóformán egy komplett épületet el lehet készíteni belőle,...

Sáfrány: védi szemünket, agyunkat is

Az egyik legegzotikusabb és legdrágább fűszernövényt, a sáfrányt évszázadok óta használják a sütemények, levesek, húsételek...

Meghan Markle anyukája is jótékonykodik, és Londonba költözik

Doria Ragland, Meghan hercegné anyukája a napokban épp egy szakácskönyv bemutatója miatt járt Londonban, de úgy tűnik, oda is költözik.

Tovább szedi áldozatait Florence

Tovább nőtt a Florence trópusi vihar halálos áldozatainak száma, tovább áradnak a folyók Észak- és Dél-Karolinában, óriásiak az...

Meghalt a vietnami elnök

Ma reggel betegség miatt elhunyt Tran Dai Quang, Vietnam elnöke. A politikus hosszabb ideje kezelés alatt állt, a hanoi katonai kórházban...

Bezár a cukorkagyár Győrben

A snackgyártó Mondelez International vállalat áthelyezi a Negro cukorkák gyártását a törökországi Gebzében található üzemébe jövő...

007: Megtalálták Danny Boyle utódját

Cary Joji Fukunaga helyettesíti Danny Boyle-t, aki az utolsó James Bond-filmet rendezte volna Daniel Craiggel a főszerepben.

0

Sport

Meghalt Kulcsár Győző

A négyszeres olimpiai bajnok, a Nemzet Sportolója 77 évet élt.

Ha Ronaldo kiállítása hiba volt, akkor mit mondjunk erre a piros lapra?

Nem volt könnyű szándékosságot feltételezni, de a játékvezetőnek sikerült.

Ronaldo csapattársa úgy kifakadt, hogy utólag elnézést kellett kérnie

Emre Can olyat mondott, amit utólag ő is megbánt.

Dzsudzsák Balázs már az új csapata mezében pózolt - képek

A magyar válogatott szélső segíthet az al-Ittihad Kalbának a bennmaradásban.

Nem tud akkorát hibázni a Ronaldót kiállító bíró, hogy kirúgják

Felix Brychnek már eddig is volt bőven a rovásán, mégis tolják rendületlenül.

Vereséggel kezdett az EL-ben a helyzeteit elpuskázó Vidi

Nem bírt hazai pályán a BATE Boriszovval a magyar bajnok.

A földön fekvő kapust látva, elképesztő dolgot tett meccs közben Francesco Totti fia

Elképesztő sportszerűségről tett tanúbizonyságot Francesco Totti fia, Cristian Totti.

Elhunyt a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző, Kulcsár Győző

Tanítványai közül Nagy Tímea és Szász Emese is olimpiai bajnok lett.

C. Ronaldo pirosat kapott első juvés BL-meccsén

A Bajnokok Ligája történetének legeredményesebb játékosa piros lapot kapott a Valencia elleni első fordulós csoportmeccsen.

Az egyik favorit kikapott, a címvédő simán nyert a Bajnokok Ligájában

A Manchester City meglepetésre otthon 21-re kikapott a BL-ben, közben a Real Madrid magabiztosan verte a tavalyi elődöntős AS Romát.

Sztárcsapathoz kerülhet a Viditől távozó klasszis

Hamar megtalálhatja új állomáshelyét.

Rezzenéstelen arccal fogadta, hogy rákos: barátja közölte a rossz hírt az elhunyt Kulcsár Győzővel

Budapest Legendás pályatársak, ünnepelt tanítványok, barátok, családtagok, szurkolók számára egyaránt fájdalmas a hír: elhunyt Kulcsár Győző (77), a Nemzet Sportolója, négyszeres olimpiai bajnok, háromszoros vb-győztes párbajtőröző.

0

Bulvár

Zseniális rendőrtrükkel szívatják az autósokat az M6-oson

Túl sok a szabálytalankodó, ezt találták ki ellenük.

Földönkívülinek tűnő lényt találtak Új-Zélandon

Egy család a partvidéken sétálva botlott bele a bizarr kreatúrába.

Szemérmes nők, szégyenlős férfiak - Mikortól engedjük be a párunkat a különféle intim szféráinkba?

Közös fürdés? Pisilés nyitott ajtónál? Saját cuccok beköltöztetése? Megvolt már?

Az anya szíve szakadt bele, mikor megmondta ötéves lányának, hogy hetei lehetnek hátra

Ne gyűjts pénzt jótékonyságra. Csak tölts időt a szeretteiddel, ameddig teheted!

Egy napja dolgozott az autómosóban, az egész net élteti az akciójáért

Ez az első munkanap örökké emlékezetes marad.

Fontos ítéletet hozott a devizahitelek ügyében az Európai Bíróság

Az árfolyamkockázatot a kölcsönfelvevőre telepítő, nem jogszabályi rendelkezéseket tükröző, nem világosan megfogalmazott szerződési feltételek tisztességtelen jellege bírósági felülvizsgálat tárgyát képezheti mondta ki az Európai Bíróság

Várkonyi Andi csak úgy ragyog Terence Hill oldalán - A színészlegendával szelfizett

Mutatjuk Várkonyi Andrea és Terence Hill közös fotóját - a FEM3 stúdiójában készült.

Az emberek tömegesen hagyják ott munkahelyüket, mutatjuk, miért

Akár 15 százalékkal többet kereshet, ha állást vállt.

Ez a 4 csillagjegy a megcsalást sosem bocsátja meg

Ezek a csillagjegyek sosem bocsátják meg a félrelépést. A megcsalás belőlük a lehető legrosszabb oldalukat hozza ki. A fájdalmat, ha látszólag túl is lépnek rajta, sosem felejtik el, és tesznek róla, hogy párjuk se vétsen ellenük többé. Nem biztos, hogy szakítanak, de az biztos, hogy megrendül a bizalmuk. Vajon te is köztük vagy? És a párod? A horoszkópból kiderülnek a részletek.

Érintésre halált okozó kábítószert találtak a Liszt Ferenc-repülőtéren

Rendkívül veszélyes, az érintésével is halált okozó méregnek számító kábítószert találtak a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér postaforgalmában

Meredeken zuhan Magyarország külső adóssága

772 millió euró a folyó fizetési mérleg többlete a második negyedévben.

blogmorzsák

A demilitarizált övezet feltámadó vadvilága

A burjánzó és virágzó Koreai-félsziget e területe majd’ száz éven át folyamatos hatalmi harcok középpontjában volt, hatalmas ökológiai katasztrófát okozva ezzel.

Megvédjük Magyarországot

Orbán gondoskodó ölelése napról napra egyre szorosabban fonódik magyarjai köré. A bokánktól a torkunkig.

Súlyos nemzetpolitikai és külpolitikai kudarcok

Érdekes, hogy Orbán Viktor mennyire merev volt a Sargentini-jelentésről szóló EU parlamenti szavazás előtti végjátékban.

5+1 fantasy-iskola, ahova szívesen beiratkoznánk

Ezeken a varázslatos helyeken lehet elsajátítani a mágia alapjait.

Gyurcsány ismét kisegítette Orbánt

Olyan lett ő már az ellenzék számára, mint Thürmer Gyula vagy Schmuck Andor.

Bombasztikus refrének a Szigetről

A zenéjük tíz éve volt divatos. Hogy lehetnek mégis ilyen népszerűek?

Borul a TV ipar az Apple miatt?

Megcsinálja az Apple azt, amit a Netflixnek se sikerült?

Az öntözővíztől pusztul el a virág?

Gondolhatnánk, hogy a szobanövényeknek mindegy, milyen vízzel öntözzük őket. Pedig nem.

„Nem értem a nők nyelvét“

„Szeretnék én is valakit, de az, hogy a kapcsolataim nem tartanak pár hónapnál tovább, nem rajtam múlik.“

Kötelező lett a fogmosás az oviban

Nemcsak a hazafias érzületre kell jobban odafigyelni mostantól az óvodákban. Sorra vettük, mi változik.