Ezt olvasta már?

Az idei január leghidegebb reggelét mérték hétfőn

Az idei január leghidegebb éjszakája volt a mostani, hétfőre virradóra a Nógrád vármegyei Zabaron mínusz 9,4 Celsius-fokig süllyed a hőmérséklet - írta az Ország...


Sok turista látogat télen a Balatonra, de jobban ki lehetne használni az adventi időszakot turisztikai szervezetek szerint

Decemberben ugyan több ezer turistát várnak a Balatonra a térség turisztikai szakemberei, de úgy vélik, hogy a balatoni települések összefogásával, a finn modellhez hasonló Mikulás-projekttel jobban ki lehetne használni az adventi időszakot.


hirdetés

Fekete Tamás, a Balatoni Turizmus Szövetség alelnöke az MTI-nek vasárnap megküldött közleményben azt írta, már a karácsonyi időszak előtt is számos olyan rendezvényt tartanak, amelyek ismét bebizonyíthatják, hogy a Balaton nem zárt be a nyári időszak végeztével, és a téli Balaton is vonzó úti cél lehet a magyar családok számára.

Éskovács Péter, a Nyitott Balaton akció egyik tanácsadója a közleményben azt emelte ki, hogy az adventi időszakot összefogással a balatoni települések programgazdái jobban is ki tudnák használni. Ehhez az kellene szerinte, hogy a finn utazási szakemberek példáját kövessék a régió településeinek vezetői, turisztikai- és marketingszakemberei.

Felidézte: az 1980-as években a finn hatóságok új turisztikai stratégiát dolgoztak ki Lappföld tartományban, ennek központi eleme a Mikulásfalu volt Rovaniemi városában. A sikeres kampány miatt a lapföldi Mikulás lakhelyét évente több mint félmillió utazó keresi fel, akiknek mintegy 60 százaléka külföldi, a többi pedig belföldi látogató. A Mikulás alig hatvanezer fős városának környékén a turisták 2,9 millió éjszakát töltenek el.

A finn modellhez hasonlóan megtervezett és jól kivitelezett Mikulás-projekt olyan téli turisztikai szezont teremthetne a balatoni régióban, amely nem csak magyar, de a környező országok családjait is utazásra késztetné. Egy jól átgondolt terv alapján működő úti célon a vendégek az átlagnál többet is költenének még akkor is, ha a decemberi időszak nem a főszezon ebben a régióban - tette hozzá a szakember.







0
0

hírek innen, onnan

A Magyar Közút most mindenkivel megtanítja, hogyan kátyúznak télen

Jópofa videót osztott meg egyik közösségi oldalán a Magyar Közút: elmesélik, hogyan is kell kátyúzni télen, vagy hűvösebb időben....

A 390-es szintnél ütközött falba most a forint az euróval szemben

Gyengüléssel nyitott hétfő reggel a forint azok után, hogy pénteken késő este a Standard & Poor’s leminősítette Magyarországot....

2025-től a zöldségek és gyümölcsök csomagolásainak újrahasznosíthatónak kell lennie

A zöldség és gyümölcs csomagolására felhasznált csomagoló- és címkézőanyagok mindegyikének újrahasznosíthatónak kell lennie...

Topcsapattal találkozhat a hollywoodi sztárok klubja az FA-kupában

Sorsoltak az angolok az FA-kupa ötödik körére.

Harry Maguire Olaszországban? Megtörténhet…

A Serie A-klub érdeklődik az angolok hátvédje iránt.

Elkötötte egy temetkezési vállalat furgonját, benne egy holttesttel

Noha az illinois-i Rockford rendőrei még mindig keresik az elkövetőt, a chicagói rendőrség egy nappal később megtalálta a furgont.

Késes támadó sebesített meg több embert a brüsszeli metróban

Három ember sérült meg Brüsszelben, amikor egy férfi késsel támadt az utasokra egy metrószerelvényben. A rendőrség szerint nem...

Pár napon belül 700 forinttal drágulnak egyes dohányboltos termékek

Sokan nem fognak örülni annak a változtatásnak, amely hivatalosan február 1-jétől, szerdától lép érvénybe.

Beszállt a vitába az államtitkár, azt is elmondta, hogyan kellene viselkednie a dnyiprói polgármesternek

Orbán Viktor korábban véleményezte többek között azt is, miért állítanak emléket Ukrajnában egy náci háborús személyiségnek, de a...

Dobrev Klára: A DK nélkül nulla esély van a kormányváltásra

Az atv.hu-nak adott interjút Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció korábbi miniszterelnök-jelöltje. Fotó: MTI/Máthé Zoltán A...

Görögország: idegenben botlottak Kleinheislerék 

A görög Szuperliga 20. fordulójában a Kleinheisler Lászlót foglalkoztató éllovas Panathinaikosz a tabella 11. helyén álló Aszterasz...

Nyílt napot tartanak a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen csütörtökön

A leendő hallgatóknak virtuális túrákon is bemutatják az egyetemi kampuszokat.

Sport

Az al-Nasszr vezetőedzője kijelentette, Ronaldo visszatér Európába

A portugál veterán első két meccse nem alakult jól Rijádban…

Váratlanul a Bayernbe igazol a Man. City egyik legjobbja

Ahogy nemrég divatos volt mondani: ezt nem láttuk jönni.

Már a kezdés előtt eldőlhetett, hogy nem kap ki a Vasas az FTC-től

Nagyon hosszú volt a téli szünet, annak ellenére, hogy még világbajnokság is volt. Arra a seregszemlére (még?) nem jutott ki […] A Már a kezdés előtt eldőlhetett, hogy nem kap ki a Vasas az FTC-től bejegyzés elős

Dani Alves beismerte a szexuális aktust

A világ legsikeresebb futballistája Ronaldinho korábbi testőrével osztozik a börtöncellán.

Óriási gólt rúgott a Serie A legjobb csatára

A góllövőlistát vezető Victor Osimhen bombagólja is kellett a Napoli újabb győzelméhez.

A Barcelonánál pofára esett, most a PSG viheti

Kacifántos karrierút rajzolódik ki a brazilnál.

A 96. percben jött a kellemetlen pofon a PSG-nek

Zsinórban a második meccsét nem tudta megnyerni a Paris Saint-Germain, és bizony ennek van hírértéke a francia liga erőviszonyait figyelembe véve.

Ismét megsérült a magyar válogatott alapembere

Fáradásos lábtöréséből a vártnál hamarabb épült fel, de két meccs után megint pihenőre kényszerül.

Messi az év focistája, Ronaldo nincs a legjobb ötvenben

Ez nem hivatalos, hanem a The Guardian testülete által végzett szavazás végeredménye. De beszédes.

Nem lehet igaz: önkritikát gyakoroltak a játékvezetők!

Még mindig nagy a felháborodás a sokak szerint elcsalt meccs miatt.

0

Bulvár

Putyin komoly fenyegetést fogalmazott meg, ettől a világ összes vezetője nyelne egy nagyot

Putyin nem szórakozott, egészen megdöbbentő dolgot mondott.

Brutálisan egetrengető bakit találtak a Gladiátor című filmben, hihetetlen, hogy ez belekerült

Vannak olyan filmek, amelyeket ha ezredszerre is nézünk meg, mindig lesznek elképesztő érdekességek.

Az új Nostradamus hátborzongató jóslata 2023-ra: tényleg kirobban a harmadik világháború?

Az új Nostradamusként emlegetett férfi szerint egy ütközés fogja kirobbantani idén a harmadik világháborút.

Itt a lista, hogy milyen gyógyszerekből van hiány a patikákban: egyes készítményeket sokan keresnének most

Egyelőre nem úgy tűnik, hogy a gyógyszerhiány a közeljövőben enyhülne.

„Szétküldött az ismerőseimnek egy meztelen fotót rólam.” – A legőrültebb dolog, amit az exem csinált

Mindenki máshogy éli meg, ha vége a szerelemnek, ebből pedig olykor különös történetek születnek. Olvasóinkat meséltek arról, az exük hogyan próbálta visszaszerezni őket szakítás után.

Orosz ellenzéki képviselő: Magyarország a nácizmustól meg nem tisztított ország

Igor Jakovenko szerint egy rémálomban országunk az EU ötödik pillére.

Sokkal drágábbak lettek a napelemes rendszerek a kormány váratlan húzásai után

Ahhoz, hogy értelme legyen napelemet telepíteni, az új szabályok miatt ma már a legtöbb esetben további kiegészítő elemeket kell megvásárolni.

Megnyitották a herék tetejét.? Barbár módszerekkel védekeztek az őseink

Mindig is szerettük volna mi meghatározni, hogy mikor jöjjön a baba, de a szexről egyetlen korban sem voltunk hajlandóak lemondani.

Így néz ki most Dévényi Tibor volt felesége: a neves sminkmester a Cápák közöttben aratott sikert

Dévényi Katalin sminkesként és kozmetikusként nagy név a szépségiparban. Vállalkozásával pillanatok alatt meggyőzte a cápákat.

Meggondolhatta magát a kormány a napelemekkel kapcsolatban

Váratlan nyilatkozat érkezett az államtitkártól.

Az árstop miatt abból is hiány van, amire senki nem gondolna

Pedig több logikus magyarázat is van rá.

blogmorzsák

Kennedy kígyóval, Elvis vakáción

Nyilvános vizelde Párizsban, pingvin ebédre és további érdekes képek a történelemből.

Érdekes régi játékok

Ezen a héten ismét öt érdekes régi játékot ajánlok a gyűjtők és nosztalgiázók figyelmébe.