Ezt olvasta már?

0

Nyíltvízi úszó Eb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf aranyérmet nyert szerdán 5 kilométeren a nyíltvízi úszók skóciai Európa-bajnokságán.


hirdetés

Szerda reggel verőfényes napsütés köszöntött Glasgow-ra és környékére, majd egy órán keresztül heves esőzés következett. A nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyét végül száraz időben rendezték meg. A Loch Lomond vize mindössze 17 fokos volt, de az indulók dolgát megkönnyítette a neoprén ruha.

A rajt után Rasovszky a 24 tagú mezőny élére állt. Az első időmérési pontnál (1,25 kilométer után) két másodperccel, féltávnál azonban már csak két tizeddel vezetett. A 21 éves veszprémi sportoló a folytatásban előbb fej-fej mellett haladt a francia Axel Reymond-nal, majd ismét több mint egy testhossz előnyt szerzett, és ezt magabiztosan megőrizte a célba érkezésig, riválisának nem volt esélye az élre kerülni.

Rasovszky két évvel ezelőtt 10 kilométeren junior világbajnok volt, tavaly és idén is több világkupaversenyen volt dobogós a felnőttek között, de az 52:38.9 perces eredménnyel megnyert felnőtt Európa-bajnoki cím pályafutása eddigi legnagyobb sikerének számít.

"Arra törekedtem, hogy az utolsó körben az élen legyek, az csak úgymond magától jött, hogy korábban is elöl voltam. Tudtam, hogy ebben a mezőnyben mindenki elég nagy utazósebességre képes, ezért próbáltam nem kiúszni magamat az elején, hogy minél több erőm maradjon az utolsó fél körre, mert igazándiból a vége a lényeg, ami elég gyors" - nyilatkozta az eredményhirdetés után Rasovszky.

Hozzátette, tudta, hogy francia riválisai jól bírják a hajrát, ettől egy kicsit tartott is, ezúttal azonban ő bizonyult gyorsabbnak.

"Úgy jöttem ki Skóciába, hogy szeretnék érmet szerezni. Örülök, hogy ez máris sikerült. Jó formában érzem magam, és bizakodva várom a folytatást" - fogalmazott a Balaton Úszó Klub sportolója.

Edzője, Szokolai László elmondta, a taktika ezúttal nem az volt, ami a tíz kilométeres távon lesz, mert ha öt kilométeren rossz pozícióba kerül valaki, annak már nincs ideje javítani, ahhoz túlságosan jó úszó a mezőny legjobb 12 tagja.

"Viszonylag erősen kell kezdeni, az élmezőnyben kell úszni, és utána jönnek a taktikai elemek. A forduló mindig egy lehetőség, hogy előrébb kerülj, vagy hátrébb csússz, attól függően, hogyan helyezkedtél, vagy hogyan szorítottak ki" - magyarázta.

Az edző felidézte, nagyjából úgy zajlott a verseny, ahogyan tervezték: Rasovszky az első körnél vezetett, aztán Axel Reymond elé került, ő viszont "a lábvizére állt, utazott a következő kör feléig, tehát pihent". A következő fordulóponton ellenfele elé úszott, és a folytatásban már ő irányított, nem engedte ki a kezéből a győzelmet.

"Kristóf nem félős, és bírja a hideg vizet, a fájdalmat" - magyarázta Szokolai, miért nem hátráltatták tanítványát a körülmények.

A másik magyar induló, Székelyi Dávid előbb a 18., majd féltávnál a 14. volt, az utolsó 1250 métert kilencedikként kezdte, és végül tizedik lett.

Csütörtökön 10 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Huszti Dávid, Novoszáth Melinda, Sömenek Onon Katalin és Olasz Anna, szombaton a Huszti, Novoszáth, Olasz, Rasovszky összeállítású vegyesváltó, vasárnap pedig 25 kilométeren Rasovszky, Székelyi, Olasz és Sömenek képviseli a magyar színeket.

A Skóciában és Berlinben zajló multisport Európa-bajnokságon ez a negyedik magyar aranyérem, mivel korábban Milák Kristóf és Kapás Boglárka a medencés úszók 200 méteres pillangó számában, a tornász Dévai Boglárka pedig ugrásban győzött.

Eredmények, 5 km:

férfiak, Európa-bajnok:

Rasovszky Kristóf 52:38.9 perc

2. Axel Reymond (Franciaország) 52:41.7

3. Logan Fontaine (Franciaország) 52:44.4

...10. Székelyi Dániel 53:12.5

nők, Európa-bajnok:

Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 56:01.0 perc

2. Leonie Antonia Beck (Németország) 56:17.8

3. Rachele Bruni (Olaszország) 56:49.7







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Robbantás történt egy észak-írországi városban

Londonderry központi bírósági épülete előtt robbant fel egy autóba rejtett bomba.

Robbanás volt egy észak-írországi városban

Robbanás történt szombaton késő este az észak-írországi Londonderry városának központi bírósági épülete előtt. A rendőrség arra...

Matics: a dán kapus nyerte meg a meccset

Nyilatkozatok a magyar-dán meccs után.

Ennyi almát termel Magyarország

termésmennyiség, ezer tonna

Ők nyerték A Dal 2019 első válogatót

Itt vannak még a továbbjutók az elődöntőbe. A második válogató január 26-án.

Miért fáj annyira, ha valakinek te csak a második választása vagy?

Mindenki szeretne első lenni, mindegy, hogy egy versenyről beszélünk, vagy akár csak arról, hogy a párod számára hogy áll össze a...

Luka Modric: még sokáig akarok a Real Madridban maradni

Boldogan nyilatkoztak a Real Madrid játékosai a szombati rangadó után. A klubvilágbajnokság óta először játszott jól a csapat, s a...

Alszunk egyet és vasárnap nekiugrunk Tunéziának!

A Dánia elleni találkozó után az idősebbek a fiatalokat méltatták, és már mindenki a következő meccsre koncentrál.

Trump a menekült gyerekek deportálásának felfüggesztését ajánlotta fel 5,7 milliárd dollárért

Amit régi kampányígéretére, a mexikói határra építendő falra fordítana. A demokraták visszautasították az ajánlatot, már mielőtt...

Néha megáll az ész és megáll a kéz

A magyar kéziválogatott társkapitánya szerint a dánok fantasztikus kapusa vert meg minket.

0

Sport

Magyar úszó győzte le Hosszú Katinkát Antwerpenben

Azért az Iron Lady sem maradt aranyérem nélkül.

Rossz szájízzel hagyja el a válogatottat a lecserélt irányító

Úgy érzi, nem mutathatta meg, hogy valóban a segítségére lehetne a csapatnak.

Nem volt belépője, nem engedték be Roger Federert az öltözőbe

A szabály a világ egyik legjobbjára is vonatkozik.

Egy játszmányi dráma után Babos Tímeáék leütötték ellenfelüket

A női párosban már a legjobb 16 között van a címvédő magyar-francia duó Melbourne-ben.

Solskjaer Manchestere verhetetlen, hétgólos drámát nyert a Liverpool

Az MU sorozatban hatodik PL-meccsét hozta, Szalah duplázott.

Kézilabdában nem ismernek tréfát a dánok

A herningi arénában megmutatták, mit jelent az egész napos család program kifejezés.

Szalai fejesét óriási bravúrral védte Neuer

A Hoffenheim otthonában szerzett fontos győzelmet a Bayern München.

Fantasztikusan sikerült Babos és Fucsovics első közös meccse

Először nyert Grand Slamen mérkőzést magyar vegyes páros.

Megcsinálta a Grand Slamet, mégis épp úgy szerencsétlen, ahogy Novak Djokovic

Kobajasi Rjojuról, Négysáncról és síugrásról beszélt Rév Dániel és Csatári Flóra a Klubrádióban.

Szombati sport: dán-magyar a férfi kézi-vb-n

Pályán az MU, a Real és a PSG is.

0

Bulvár

Kiderült, ezt a rohamosan terjedő rejtélyes betegséget a PET-palackok okozhatják

A bélrendszerünket károsíthatják a palackokból kioldódó anyagok.

Sokkoló tragédia. Elhunyt a magyar színész, barátja talált rá

"Miután két napja nem vette fel a telefont, átment hozzá, így találták meg."

Meghalt Magyarország büszkesége, Németh Judit akadémikus

86 éves korában érte a halál. Nyugodjék békében!

Mutatjuk, mennyien demonstrálnak a kormány ellen Budapesten - fotó

Szombat délután a fővárosban is tüntetnek az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. A fotók az Oktogonnál készültek, ekkor nagyjából 500 demonstráló vonult az Andrássy úton.

Visszatér a kemény tél: Mutatjuk, hogy fog havazni

Szombaton kezdetben fátyolfelhős-napos idő várható, majd délután dél, délnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet.

Oláh Gergő olyan lavinát indított, amilyenre ő maga sem számított

Oláh Gergő új dalával az örökbefogadás fontosságára szerette volna felhívni a figyelmet, ezzel pedig egy óriási lavinát indított el.

51 nm-es Otthon - Amilyen bájos, olyan tökéletes

A mai otthon egy 51 négyzetméteres csoda, centiről-centire kiválóan megtervezett felültetekkel és zseniális harmóniával. Inspiráció felsőfokon!

5 dolog, amit a Google tud rólad. Elég para.

A Nagy Testvér tényleg mindig figyel. Paranoiásnak persze nem kell lenni, és olyanok is vannak, akik azt mondják, őket aztán egyáltalán nem zavarja, hogy a Google megjegyez róluk dolgokat, ha ettől aztán személyre szabottabbá válik a felhasználói élmény. De belegondolni, hogy az életed egy nyitott könyv, egy kicsit még így is hátborzongató lehet.

Összejött a 15 éves diáklánnyal a földrajztanárnő

Örökre eltiltották a hivatásától a perverz tanárnőt.

Az érszűkület 4 stádiuma

Hazánk a szív- és érrendszeri betegek számában az élmezőnyhöz tartozik, és a helyzet javításához elengedhetetlen mind az orvosok felvilágosító munkája, mind a betegek valódi életmódváltása. Dr. Telegdy Margit belgyógyász szerint az elhanyagolt érszűkület fekélyhez, infarktushoz és stroke-hoz is vezethet!

blogmorzsák

A Margitsziget névadója és a bizánci császárnő

1270. január 18-án halt meg az Árpád-ház egyik leghíresebb szentje, Szent Margit. Ugyanezen a napon emlékezünk meg a bő száz évvel korábban élt, magyar szentként tisz­telt Árpád-házi Szent Piroskáról is.

Nagy Blanka, az ösztönös marxista

Nagy Blanka azt üzeni: az nem elég, hogy hol az elit egyik, hol meg másik csoportja üli körül a húsos fazekat.

Szendrey Júlia nem csak Petőfi felesége volt

Korábban soha nem látott Szendrey-versek kerültek elő. Jó párat bevásárló cédulák közöttt aláltak meg.

„A harcok, amiket vívok minden nap a feleségemmel“

„Feleségem huszonéves kora óta diagnosztizált skizofrén, kis üldözési mániával megspékelve.“

„5 dolog, amiről bárcsak tudtam volna a felvételi idején“

Amikor gimnazista az ember, még csak nem is sejti, hogy milyen lesz egyetemre járni.

Mert O nem 1 G

Miért szerencsétlen választás az O1G a magyar ellenállás jelszavának?

Börtön, őrület és halál

Steven Tyler a drogokról sok év távlatából.

Anyaként légiutas-kísérőnek lenni

A stewardess anyák is megtalálják a munka és karrier közötti összhangot.

A Tanács új elnöke: Románia

2019. január elsejétől félévig Románia vezeti elnökként az Európai Unió Tanácsát.

Ez a hátizsák olyan cseh­szlovák, és világsiker lett

Magyar sikersztori egy fiúról, aki 14 évesen el­határozta, hogy egyszer lesz egy saját márkája.

Segítség nekitolattak a garázsajtómnak!

Mi ilyenkor a teendő? Ki rendezi a kárt?

0