Ezt olvasta már?

0

LMP: Az összes devizahitelt újra kell számolni 180 forintos svájci frank árfolyamon

Az LMP az összes devizahitel újraszámolását kezdeményezi rögzített, 180 forintos svájci frank árfolyamon. Az erről szóló törvénymódosító javaslatukat Csárdi Antal frakcióvezető-helyettes ismertette múlt heti sajtótájékoztatóján.


hirdetés

A magyar társadalom minden érintett tagja joggal kaphat vissza forintmilliókat A politikus kijelentette: előterjesztésük, amelynek kidolgozásakor figyelembe vették az Európai Unió Bíróságának szeptemberi és márciusi döntését, igazságosan rendezné a devizahitelesek ügyét. Emlékeztetett: előbbi a bankok szigorú tájékoztatási kötelezettségét mondta ki az árfolyamváltozást érintően, míg utóbbi szerint a hatályos magyar törvények az európai szabályokba ütköznek.

Az LMP kezdeményezése először a felmondott és végrehajtás alatt álló hiteleket érintené, majd azok kerülnének sorra, akiknek 30 napot meghaladó tartozásuk van. Az újraszámolás a folyó szerződésekre, de a már lezártakra is vonatkozna. A kilakoltatásokat pedig fel kell függeszteni.

A bankrendszer stabilitását nem veszélyeztetné a kifizetés, azt ugyanis a pénzintézetek jövedelmezőségét figyelembe véve 4-6 év alatt bonyolítanák le.

A Fidesz-KDNP-nek el kell döntenie, hogy az emberek mellé áll, vagy az úgynevezett EBRD-paktum melle. Eszerint a kormány nem hoz olyan döntés, amely veszélybe sodorja a bankrendszer profitabilitását.

lmp.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Iskolabusz mintájú koporsót kapott az imádott sofőr

Glennie 55 évig vezette az iskolabuszt, balesetmentesen.

Koronavírus: Örményország átmenetileg lezárja Iránnal közös határát

Örményország két hétre lezárni készül Iránnal közös határát tekintettel a koronavírus-járványra - jelentette be vasárnap...

Shane Tusup a TV2-ben ugrált - a Nicsak, ki vagyok? ismét három embertől búcsúzott

A Nicsak, ki vagyok? második adásában is három embertől búcsúztak. Ezúttal is volt meglepetés.

Számukra az evés állatias, sátáni viselkedés, ami rabságban tart - Az anorexiáról őszintén

Ha ezt elolvasod, jobban megérted, min megy keresztül egy anorexiás beteg.

D-vitamin-hiánnyal összefüggő betegségek és állapotok

A D-vitamin leginkább a csontanyagcserében betöltött szerepéről ismert. A napjainkban is folyó tudományos kutatások azonban számos olyan...

Fresh Andi kifakadt - Párja exeit szidta az esti műsorban

Fresh Andi megelégelte, hogy szerelmének még mindig írogatnak volt párjai.

A koronavírus miatt nem engedik be az olasz vonatokat Ausztriába

A Münchenbe tartó nemzetközi járaton két utasnál a fertőzés tüneteit állapították meg az új koronavírussal.

Mostantól tilos tangát hordani?

Nagyon fontos, hogy a kabátunk alatt több rétegben viseljünk ruhadarabokat, hiszen így felvehetjük a harcot a hideg ellen, de le is vehetjük...

Börtönben a Disney Channel sztárja: mentő vitte el a barátnőjét

Chris Tavarezt K.C. a tinikém sorozatban tűnt fel, Zendaya oldalán. A Disney Channel sztárját bántalmazásért ítélték el, 300 napot kell...

Nagy széllel indul a hét

Az ország nagyobb részén derült vagy gyengén felhős, napos idő várható.

Habonyi propaganda Szlovéniában is

A szlovén médiából ma egy olyan világ tárul elénk, amelyben már csak egyetlen kérdés maradt, méghozzá az, hogy Orbán Viktor vagy Soros...

Sport

A roncsok közül kimászott, öt nap múlva halott volt a magyar sport óriása

A kétszeres olimpiai bajnok birkózó, Kozma István csak az elvtársak hazugságait és hazug bántásait nem bírta legyőzni.

Tyson Fury királyként vonult be, majd leiskolázta a világbajnok Wildert

Tyson Fury a WBC új nehézsúlyú világbajnoka.

Tyson Fury előbb kiütötte Wildert, majd a ringben karaoke partit csapott

Megénekeltette a közönséget a WBC és a Ring Magazin új nehézsúlyú világbajnoka.

Messi a négy gólja mellett még egy szenzációs mérföldkövet is elért

Megírtuk korábban mi is, hogy Lionel Messi mesternégyest szerzett az Eibar elleni spanyol bajnokin.

Új sztár van születőben a Manchester Unitednél

Eddig úgy tűnik, hogy remek igazolás volt.

Ez a rohadék meccs közben lazít - mondta a tréner - ez volt Messi válasza

Barcelona Lionel Messi (32) bizonyította, nem érdemes felbosszantani. A Barcelona hatszoros aranylabdás argentin futballistája négy gólt lőtt az Eibarnak a két gárda spanyol bajnoki mérkőzésén, amelyet a hazai pályán játszó katalánok 5-0-ra nyertek meg.

Tyson Fury történelmet írt a veretlen bokszvilágbajnok legyőzésével - videó

Magyar idő szerint vasárnap hajnalban a KO-király Deontay Wilder többször is a padlóra került.

Guardioláék nyerték a rangadót

Nagyon fontos három pontot szereztek.

Dzsudzsák ennyivel járult hozzá a győzelemhez

Al-Ain Őrült, tizenegy gólos mérkőzésen jutott az Egyesült Arab Emírségek Elnöki Kupájának elődöntőjébe Dzsudzsák Balázs (jobbra) klubja, az al-Ain.

A lehető legrosszabbkor került gödörbe a Real Madrid

Fontos meccseket fog játszani a következő hetekben a Real Madrid, így aggasztó a csapat jelenlegi formája.

0

Bulvár

A roncsok közül kimászott, öt nap múlva halott volt a magyar sport óriása

A kétszeres olimpiai bajnok birkózó, Kozma István csak az elvtársak hazugságait és hazug bántásait nem bírta legyőzni.

Az esküvőd dátuma elárulja, milyen lesz a házasságod

Egyáltalán nem mindegy, melyik nap mondod ki a boldogító igent

Élet a dohányzás után: kitisztulhat-e a szervezet?

Évente körülbelül egy kilogramm kátrányt "tesz magáévá", aki napi egy doboz cigit szív el. Ezt kitisztítani később nem is nagyon lehet.

Gyorshajtó okozott halálos balesetet

A rendőrség halálos közúti baleset okozása vétség megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy 26 éves magyarnándori lakos ellen közölte honlapján a rendőrség.

5 étel, amit ne melegíts újra a mikróban, mert mérgezővé is válhat

Azt már régóta tudjuk, hogy műanyagdobozt és az alumínium fóliát tilos a mikrohullámú sütőbe rakni, de azt tudtad, hogy akadnak olyan ételek, amiket ugyancsak nem jó ötlet a készülékben újramelegíteni? Van, ami ennek hatására ugyanis kimondottan veszélyessé, akár mérgezővé is válhat!

Koronavírus - Életbe lépett a vesztegzár Észak-Olaszországban

Több mint ötvenezer embert érint Az olasz fegyveres erők katonái ellenőrzik a vesztegzár alá helyezett észak-olaszországi önkormányzatokból kivezető utakat, az érintett térségben leállították a vasúti és a helyi tömegközlekedést, valamint kaszárnyákat készítettek elő, ahol a fertőzés esetleges terjedésével további személyeket tudnak karanténba helyezni. Giuseppe Conte miniszterelnök éjszaka jelentette be a rendkívüli törvényerejű intézkedéseket, melyekkel vesztegzár [...]

5+1 ismerős, akit most azonnal törölj a Facebook-ról

A közösségi média alighanem a mindennapjaid szerves részét képezi. Ennek megfelelően hajlamos lehetsz elfogadni, hogy ott is találkozhatsz idegesítő emberekkel éppúgy, mint a való életben. Most emlékeztetünk rá: ne feledd, hogy ez az a hely, ahol tényleg eldöntheted, kinek az ábrázatát és a megnyilvánulásaid kell nézned!

Több ezres tömeg tüntet a Parlament előtt

A bíróságok és Gyöngyöspata miatt vonultak utcára. Több ezer résztvevővel kezdődött el vasárnap kora délután a "Szabad Bíróság! Szabad Gyöngyöspata!" néven szervezett tüntetés Budapesten. A tüntetők A Nyugati téren gyülekeztek, majd fél kettő körül a jókora tömeg elindult a Kúria felé, ahonnan a Kossuth térre mennek, ahol beszédeket is tartanak majd. Sok tüntető Gyöngyöspatáról és Putnokról jött. A demonstrálók között ott van számos ellenzéki politikus is, köztük Tordai Bence, Pikó András, Niedermüller Péter. A vonulók a bíróságok függetlenségéért tüntetnek, azt mondják, a törvényeket mindenkinek be kell tartaniuk. A tüntetés apropója, hogy a kormány nem szándékszik kifizetni a bíróság által a gyöngyöspatai, iskolai szegregáció ügyében megítélt százmilliós kártérítést a romáknak,...

Meghan és Harry megsértődtek a királynőre: közleményben tudatták

II. Erzsébet elvette a tőlük a royal címet.

blogmorzsák

Kerttervezési tippek kezdőknek

Kerttervezési tippek kezdőknek, újépítésű házba költözőknek, vagy akárkinek, aki most készül a nagy kerti munkákra!

Az 50 ezer dolláros hitelkártya

Félreértés ne essék: nem ennyi pénz van a kártyán, maga a kis plasztik vacak kerül ennyibe. Ennek meg mi értelme van?

Japánnak be kellene vezetnie a digitális yent

japán kormányerő Liberális Demokrata Párt befolyásos törvényhozói kardoskodnak független digitális fizetőeszköz bevezetése mellett.

Koncertjegyinfláció

Az átlagos jegyár 55, a top100 koncertturné bevétele 93 százalékkal emelkedett 10 év alatt.

Hullik a hajad?

Top 5 tipp hajhullás ellen!

Currys-kapros tőkehalfilé

Iszonyatosan brutális lett a szósz, magas erőfaktorral, miközben mégis szépen ki lehetett érezni az ízeket.

Kis magyar diplomácia

Szijjártó nem készült, leülhet, e­lég­telen.

Miért nem szimpa­tizálnak a konzervatívok a radikális gender ideoló­giával?

A "gender ideológia" kifejezés az ideológiát veszi célba, de nem tagadja, hogy létezik a gender tudomány tudományként .

Hülye kérdésre, hülye válasz

Hogyan kerülhet Kósa Lajos édesanyja sertéstelepének helyrajzi száma a Debreceni Egyetem dokumentumára?

Cher és az agyonlőtt jósnő

46 éve lett listavezető Cher azzal a dallal, amelyben meg­gyilkolnak egy jövendőmondót.

Súlyos vád érte egy kato­likus közösség alapítóját

A tavaly elhunyt Jean Vanier (aki nem volt pap) egy vizsgálat szerint több nővel folytatott szexuális viszonyt.

A Rondella színház szomorú története

Így lett egy török ellen védő, pesti körbástya a magyar színjátszás bölcsője.

0