Ezt olvasta már?

Labdarúgó NB II - Először nyert a Vasas

A Vasas FC házigazdaként 2-1-re legyőzte a Csákvár csapatát a labdarúgó NB II harmadik fordulójának vasárnapi játéknapján.

0

Kövér László: a jövő évi választás tétje, hogy élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre

Az Országgyűlés elnöke szerint a 2018-as országgyűlési választás tétje, hogy "élhető jövőt hagyunk-e a gyermekeinkre". - Pécsi Napilap -


hirdetés

Kövér László csütörtökön a nemzeti konzultáció kapcsán szervezett országjárás pécsi állomásán, a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában több száz ember előtt arról beszélt, hogy ma Magyarországra nézve a legfenyegetőbb probléma a migráció és annak brüsszeli kezelése, amelynek a kormány megálljt kíván parancsolni. A kormány intézkedései - hangsúlyozta - azt a célt szolgálják, hogy "egy olyan társadalmat építsünk, erősítsünk és hagyjunk az utódainkra", amelyik egy valód közösség, egy valódi nemzet, s amelynek vannak értékei. Megjegyezte, hogy ezeket az értékeket az alaptörvény nevesíti. A házelnök utóbbiról szólva rögzítette: most is és a jövőben is ragaszkodni fognak ahhoz, hogy amikor európai értékekről beszélnek, az alatt keresztény értékeket értenek. "Azt a sajátos európai civilizációt, ami Európát minden mástól megkülönbözteti a görög bölcsességre, a római jogra és a keresztény etikára építették fel" - mondta, hozzátéve: a kontinens "csak addig fog létezni közös civilizációként, amíg ezt az alapot osztja". Kövér László a migrációs válságról azt is mondta: egy újkori, szerintük mesterségesen gerjesztett népvándorlásról van szó, amelyben szándékosan összekeverik a menekülteket és a jobb létért Európába jönni akaró gazdasági migránsokat és azokat, akik azért érkeznek, hogy "aláássák a biztonságunkat". Brüsszel felső korlát nélküli betelepítési elképzelése a házelnök szerint az EU-tagállamok szuverenitását gyengíti.

Megjegyezte, hogy minél több döntési jogkört vesznek el a nemzeti kormányoktól és telepítenek Brüsszelbe, az emberek választása saját kormányukról annál jelentéktelenebb, "mert a végén nem döntenek semmiről". Kövér László azt mondta: a "Soros György által pénzelt és politikailag támogatott" migráció célja, hogy gyökértelen, manipulálható tömeggé tegyék azt az európai népességet, amely ma még közösségbe - gyülekezetekbe, családokba, nemzetekbe - szerveződik. Úgy vélte, e folyamat hátterében olyan gazdasági érdekek húzódnak meg, amelyek korlátlan érvényesítése előtt az európai nemzetállamok és a magyar kormány 2010 és 2017 közötti politikája akadályt jelentenek. Az ellenzékről szólva Kövér László azt mondta: a Jobbik "szépen átsunnyogott a baloldalra", és látható az időközi választásokon, hogy az együttműködés minden lehetséges formáját kipróbálták a baloldallal. A 2018-as választásra utalva közölte: nem az a kérdés, hogy a kormánypártok ismét kétharmados többséget szereznek, hanem az, hogy megnyerik-e voksolást. Mint megjegyezte, hogy az ellenzéki pártok Soros György mögött állnak.

A fórum közönségét arra biztatta, hogy a következő tíz hónapban rokonaikat, barátaikat, ismerőseiket csendes beszélgetések keretében próbálják megnyerni annak, hogy "észérvek alapján döntsenek gyermekeik, unokáik jövőjéről".







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0
0
0

hírek innen, onnan

A beszállítók nagyobb bajokkal küzdenek, mint a gyártók

A koronavírus-válság okán Alsó-Szászország miniszterelnöke, a Volkswagen AG felügyelőbizottságának a tagja, Stephan Weil jobban...

A 8 legfinomabb salátaöntet nem csak salátákhoz

Húsok és tészták mellé, illetve pácoláshoz is tökéletesek.

Ez a csillagjegy mindig ad második lehetőséget a szerelemben

Néhány csillagjegytől kaphatsz második esélyt a szerelemben. A horoszkóp szerint vannak olyanok is, akiknél mindössze egyetlen...

Koronavírus: több tucatnyi új fertőzött, több halott Magyarországon

Ezek a legfrissebb adatok. Meghalt három krónikus beteg és harmincöttel, 4731-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma...

Ennyi volt: pár hetes visszafogott csökkenés után ismét drágul az üzemanyag

Az elmúlt néhány hétben, ha csak apránként is, de csökkent az üzemagyagok ára a hazai töltőállomásokon. Most viszont ez a tendencia...

Tények és tévhitek a jégkármérséklő rendszerről

Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke és Szobonya Nikolett meteorológus beszélgetett az országos jégkármérséklő...

Fehérorosz elnökválasztás: uniós csúcs összehívását sürgeti a lengyel kormányfő

Levelet írt az Európai Tanács és az Európai Bizottság elnökének.

Megtartják a gólyatáborokat idén

A járványügyi szabályok betartásával.

A klímavédelmi beruházások is az ezüstöt erősíthetik

Brutális szárnyaláson van túl az ezüst piaca, az elmúlt egy évben 88 százalékkal került feljebb dollár alapon. Ezzel a teljesítménnyel...

Itt az első algából készült strandpapucs

A környezet védelmére biológiailag lebomló strandpaucsot készítettek amerikai kutatók.

Szerbiában várhatóan csak az alsósok indulnak iskolába szeptemberben

Belgrád/Pristina/Szkopje/Podgorica/Szarajevó Szeptember elsején biztosan elkezdődik a tanév, a tervek szerint azonban - a...

Koronavírus: tízzel nőtt a fertőzöttek száma Hajdú-Biharban

Debrecen Már nyolcvanra emelkedett a fertőzöttek száma a megyében.

Sport

Hasmenése volt a UFC-harcosnak, de nem tudta hogy már adásban van - videó

Amit mondott, az biztos, hogy ott van az évtized tévés bakijai között.

Már nem százszázalékos a Debrecen az NB II-ben

A Nyíregyháza újabb sikerével vezeti a másodosztályú bajnokságot.

Beszélni sem tud a megvert korábbi Fradi-focista

Busai Attila kórházban van, meg kellett operálni.

Kétséges Ronaldo jövője, a klubelnök is nyilatkotott

Az ötszörös aranylabdás portugál kiválóság 2010 után először búcsúzott a legrangosabb nemzetközi kupasorozat ezen szakaszában.

A hangja is félelmetes ennek az óriási KO-nak

Beneil Dariush fél éven belül másodszor nyert rendkívül látványos KO-val a UFC-ben.

Örülnek a Djurgardensnél, hogy a Fradival játszhatnak a BL-ben

Ha választhattunk volna, akkor a Ferencvárosra esett volna a választásunk - mondta a sportigazgató.

Piacon törték el az NB I-es edző orrát

Marosán György békíteni szeretett volna, de ő járt a legrosszabbul.

Pozitív lett a koronavírustesztje, lemarad az idénynyitóról az olimpiai bajnok kenyai

"Világcsúcsot akartam dönteni Monacóban. De az atlétika visszatér, és én is vissza fogok térni" - jelentette ki Kipruto.

?A Bayernnek igazán rosszul kell játszania, hogy kiessen a Barcelona ellen?

A korábbi magyar szövetségi kapitány és Bayern-legenda, Lothar Matthaus szerint a jelenlegi Barcelonának nem sok esélye van a Bayern München ellen.

Bejelentette távozását a Chelsea brazilja

Eldőlt, hogy nem marad a Chelsea-nél Willian.

Szerbia: Magyarországra "költözhetnek" a klubok és a válogatott

Érdekes hír jelent meg a szerb sajtóban.

0

Bulvár

Ezek az agyvérzés csalhatatlan előjelei

Az agyvérzés tüneteinek mielőbbi felismerése életet menthet!

Megdermedt, amikor meglátta, mi tépte szét az aligátort

A floridai vadőr azonnal meg is örökítette a vérengzést.

Szakíthatott Tóth Andi és Szabó Ádám

Nemrég esküvőről, közös családról beszéltek.

Képeken a '70-es '80-as évek boltjainak feledhetetlen hangulata: még az orrunkban van a kávé illata

A régi boltok hangulatát nem lehet feledni: retró képeken gyerekkorunk üzletei.

Kautzky Armand balatoni nyaralója lélegzetelállító: a színész pazar helyen üdül

Kautzky Armand birtokán az ember úgy érezheti magát, mint a Riviérán.

Heti horoszkóp augusztus 10-től 16-ig: a Bika jó hírt kap, a Kos karrierje fordulatot vehet

Ragyogó napok elé nézünk a heti horoszkóp szerint, és nem csak a napsütés miatt.

Nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen el - odafeküdt elhunyt férje mellé, percekkel később az idős amerikai nő...

Nemrég ünnepelték 70. házassági évfordulójukat, végül együtt is haltak meg, ahogy szerették volna.

Hasmenése volt a UFC-harcosnak, de nem tudta hogy már adásban van - videó

Amit mondott, az biztos, hogy ott van az évtized tévés bakijai között.

Ez vár az online-vásárlókra januártól

2021. január 1-jétől kötelező lesz a másodlagos azonosító használata online vásárlás esetén, de egyes bankok már most is alkalmazzák.

Végre végezzetek valami rendes munkát - A zeneipar sorsa nem néhányak hisztije, hanem százezer ember megélheté...

Döbbenetes rosszindulat övezi a zeneipar krízisét: menjenek kapálni, végre megtanulják, milyen a rendes munka. Csakhogy ha negyvenezer embert ráeresztenek különböző iparágakra, az nagyon nem lesz vicces senkinek mondja Vitáris Iván, és hozzáteszi: a negyvenezer a legalsó becslésük, szerintük a háttérdolgozókkal együtt inkább mintegy százezer emberről beszélünk.

Te vagy a legrondább ribanc az Instagramon - durva kommenteket kap a nem tökéletes testét bátran vállaló influ...

Az ausztrál nő nem is tudta szó nélkül hagyni a rosszindulatú megjegyzéseket, frappáns választ adott a kritikusainak.

blogmorzsák

5 szülői mondat, ami egy életre nyomot hagy

Mondatok, amiket túl gyakran használunk, és csak ártunk vele.

Ilyen volt az "Aranykert fővárosa" 1891-ben

Komárom, egy 129 évvel ezelőtt megjelent újságcikk szerint.

Vigyázz, mit posztolsz, mert botrány törhet ki!

Az Audi esete a banánevő kislánnyal...

„Szédülésre, fövényre, forrázó hidegre – egyen görögdinnyét"

Ki egyen görögdinnyét és kinek nem javasolt? Egy orvos-botanikus tanácsai 1798-ból.

Kedves Blogger, most tényleg megjelenhetsz az Indexen!

Ennek köszönhetően tartalmaiddal jóval több olvasóhoz juthatsz el.

5% áfa és értékes ajándékok új lakásokhoz

Vegyél lakást és válassz mellé ajándékot!

Kis oroszlánkutya: a világ egyik legaranyosabb oroszlánimitátora

Kevesen hallottak még a kis oroszlánkutyáról. Egykor népszerű öleb volt, mára az egyik legritkább kutyafajtává vált.

Hogyan repülünk COVID idején?

"Az első poszt-covid repülős utamon ezt tapasztaltam a re­pülőtereken és a gépeken. Új szabályok és szokások."

Elnökök a tizediken

"Olvasói benyomásom, hogy az Együtt képesek vagyunk rá! című eszmefuttatás egy színtelen, szagtalan pártprogram zanzásított változata."

Szijjártó dönthetett a koronabeszerzések mentesítéséről

Szabadon lehetett fürkészni és portyázni.

Repülőgépek közelről: A "Vihar"

Az F-16I Sufa az F-15-ösök mellett a Közel-Kelet egyik legnagyobb harcászati potenciált jelentő típusa, amely mögött jelentős „éles” tapasztalat is van.