Férfi röplabda NB II – A Pécs otthon verte a Veszprémet
Gyöngyösi Zoltán játékos-edző: „Fegyelmezett játékkal vertük gyengén játszó ellenfelünket.”
PTE-PEAC MSB Veszprém 3:0 (17, 12, 16)
PTE-PEAC MSB: Balla P., Gyöngyösi Z., Horváth B., Kiss N., Kovács R., Szabó G. Cs., Kaszás Z. (liberó).
Az őszi 3:2-es győzelmünket hozó küzdelmes és színvonalas mérkőzést alapul véve nagy csatára számítottam. Takács Attila sérülés, Storcz Tamás elfoglaltság miatt nem állt rendelkezésre, de így is volt minden poszton megfelelő cserelehetőség, bár erre a mérkőzés alakulása miatt nem volt szükség.
Ellenfelünk 6, mi 7 pontot veszítettünk a bajnokságban, így tudtuk, hogy győzelmünk esetén megelőzzük őket és felléphetünk a második helyre. A nagy küzdelem elmaradt, mert a Veszprém jóval gyengébb teljesítményt mutatott a vártnál. Akadozott a nyitásfogadásuk, ami miatt a támadójátékot nem tudták jól megalapozni.
Az első perctől az utolsóig mi kontrolláltuk a mérkőzést, mindenki fegyelmezetten, jól játszott. Kovács Róbert egyre érettebb játékot mutat, egyre több pontot szerez mérkőzésenként, Szabó Gábor pedig bizonyította, hogy sérültünk, Takács Attila helyén lehet rá számítani, mert stabil teljesítményre képes.
Ellenfelünk honlapján azt írja, hogy semmi különöset nem mutatott a Pécs. Néhány tetszetős támadásunk azért – úgy gondolom – volt, és a látványos dolgoknál jóval fontosabbnak tartom a kiegyensúlyozott alapjátékot, ami ezen a napon elegendő is volt a magabiztos győzelemhez.
Gyöngyösi Zoltán
|
Következő mérkőzés: PTE-PEAC MSB - Kunhegyes 2012. február 4. szombat 14 óra, Pécs, POTE-csarnok |

- Lázár Vilmos tizedik sikere
- Button: mindig örömmel jövök Budapestre
- Férfi vízilabda ob I - A Szeged a bronzérmes
- Győrben egyenlített a Sopron
- Győri segítséggel marad a Veszprém a női kézilabda NB I-ben
- A futó és a néző is megtanult újraéleszteni Bostonban
- Marokkói tenisztorna - Babos kiesett
- BL: Kassai Viktor vezeti a Real Madrid-Bayern elődöntő visszavágóját
- Ismeri a kreszt? Segítünk!
- Úristen! Kullancs
- Életbe lép a 2010/2011-es vasúti menetrend
- Szex a lelki betegségek ellen
- 2011. - Új törvények, változások Magyarországon
- Tájékoztatás a családi kedvezményre vonatkozó új szabályokról
- 1818 a Kormányzati Ügyfélvonal 2011. január 1-től
- NAV: Köztartozások az adóvégrehajtásban
- NAV: Hatósági átutalási megbízás az adóvégrehajtásban
- Impresszum
- Utolsó roham a devizahitelesekért
- Összefogás a dunakeszi családért
- Madarak etetése


