Ezt olvasta már?

0

A magyar gazdák érdekeit szem előtt tartó földtörvény készül

Bár az Európai Unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja Magyarországtól, az új földtörvény elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit tartja majd szem előtt – jelentette ki Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter kedden Nagykátán, egy gazdafórumon.


hirdetés

Az eseményt megelőző sajtótájékoztatón a miniszter elmondta: még az országgyűlés tavaszi ülésszakában előterjesztik az új földtörvény tervezetét. A jogszabályról szólva pedig a fórumon úgy fogalmazott: „az unió egy liberalizált földpiac létrehozását várja tőlünk, a magyar kormány célja azonban elsősorban a hazai gazdálkodók érdekeit képviselő feltételrendszer kialakítása”. Jelezte: hasonló szabályozók működnek több EU-tagállamban, így egyebek mellett Ausztriában és Franciaországban is.

A termőföld pótolhatatlan nemzeti kincs, amely az elmúlt években több 100 ezer hektárral megfogyatkozott. Ekkora terület került ki ugyanis a művelés alól. A tárca azonban a nemzeti parkok mellett a nagy földhasználókkal is egyeztetésre készül, amelytől további több 10 ezer hektár termőföld bevonását reméli – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy 2012. június 1-jéig lehet benyújtani az osztatlan közös tulajdon megszüntetése iránti kérelmeket, a határidő jogvesztő.

A politikus elmondta: három Pest megyei gazdával kötöttek kedden ünnepélyes keretek között haszonbérleti szerződést Nagykátán. Ők a megállapodásnak köszönhetően 7 és 130 hektár közötti parcellákhoz jutottak.

A földtörvény előkészítéséről szólva közölte: számos kérdés vár tisztázásra a birtokméretek kategóriába sorolásától a zártkertek sorsán át az őstermelő fogalmának tisztázásáig.

A minisztérium mindezek mellett új agrárkamarai törvény, valamint a pályázat feltételeket egyszerűsítő csomag előkészítésén is dolgozik.

Fazekas Sándor az elmúlt két év eredményeit említve aláhúzta: a tárca hiánypótló, iránymutató programalkotásba kezdett, és jelenleg az ágazati stratégiák megfogalmazásánál tart.

„Időnként úgy tűnik, szándékosan mulasztották el mindezt az előző 8 év kormányai, amelyek ellenségként, ellenfélként tekintettek a gazdákra” – fogalmazott.

Szólt arról, hogy jelenleg mintegy 300 milliárd forint „mozog” a Nemzeti Vidékstratégia rendszerében, amelyre körülbelül 160 jogcímen lehet pályázni. Gyorsult továbbá az agrártámogatások kifizetése, és a kabinet számos intézkedést hozott a magyar termékek védelmében - sorolta.

Az elmúlt időszakban számos új külföldi piacot nyitott meg és korábbi exportlehetőséget élesztett fel a kabinet, amelynek következtében 2011-ben például csak Oroszországba 20 százalékkal növekedett a kivitel – emlékeztetett a miniszter.

 

mti







0
0
0

hírek innen, onnan

Ezek a legjobban fizetett diákmunkák 2026 nyarán - Akár 1 milliót is félre lehet tenni

Diákként már nem csak a strandbüfében és árufeltöltőként lehet dolgozni nyáron.

„Orbán Viktor érettségi zakójába bújt bele Gulyás Geri” – Molnár Áronék az év viccét sütötték el

Magyarország Kedvenc Reggeli Műsora kedden sem fogta vissza magát, durván beleálltak az ellenzékbe.

„Büszke vagyok a bátorságára” – Puzsér Róbert reagált arra, hogy kifütyülték Skrabski Fruzsinát, miután barátként hivatkozott rá

Puzsér Róbert reagált arra a kínos jelenetre, amely Skrabski Fruzsinával történt a Sulyok Tamás mellett rendezett szolidaritási...

Éppen most kezdődik az Apple új korszaka: a Google-lel szövetkezve és új vezérrel indítja el az AI-forradalmát

Az Apple idei fejlesztői konferenciája, a WWDC 2026 sorsfordító mérföldkő a techóriás történetében. Az esemény nemcsak a cégnél...

Toroczkai László Kapitány István vagyonáról: "Meglepő, a Shellnél mennyit keresnek" - videó

Hétfőn este közzétették az új parlamenti képviselők és miniszterek vagyonnyilatkozatait. Az országgyűlés legvagyonosabb embere 6...

Meg fog lepődni: ennyi kalóriát éget el a strandon!

Lustálkodni a forró homokban, miközben észrevétlenül olvadnak le a kalóriák? Elsőre talán túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, a...

Vége a kopaszodásnak? Egy ősi kínai módszer forradalmasíthatja a hajápolást

Az androgén alopecia, vagyis a férfi és női típusú hajhullás a világ egyik leggyakoribb hajvesztési formája, amely emberek millióit...

Hosszabb nyitva tartást jelentett be az ALDI

Több népszerű üdülőhelyen meglépik.

Újabb név merült fel - Ő lehet Sulyok Tamás utódja?

Egy újabb, népszerű név került szóba.

Elképedtek az elemzők a magyar infláció láttán – zöld utat kaphat az MNB

Óriási meglepetést okozott a magyar infláció lassulása májusban: az elemzők egymásra licitálva adtak hangot meglepettségüknek és...

Az ukránok rátámadtak a krími hídra

Megsérült a Csongarnál lévő, a Herszon megyéből a Krímbe vezető közúti híd az éjszakai ukrán támadás következtében - közölte...

0

Sport

Addig vár az FC Barcelona, amíg Rashfordot elviszi a világ egyik legjobb csapata

Sok a kérdés az angol válogatott jövőjével kapcsolatban.

Mészáros Lőrincnek már nem kellett, Dárdai Pál nem tudta meggyőzni - Mi lesz a magyar válogatott sztárjával?

A szurkolók nagyon elégedetlenek, pedig még a válogatott kapusával is tárgyaltak Újpesten.

Ugyanazt a 90 millió eurós középcsatárt akarja az Arsenal és a Liverpool

Junior Kroupi válogathat az ajánlatok között.

Az Aranylabda-várományos mester-hármasával a franciák legyűrték a magyar válogatott NL-riválisát

New Yorkban a 97. percben egy liverpooli futballista döntött a vb-szereplők csatáján.

Eriksen üzent az újabb riasztó rosszulléte után, 31 évesen visszavonult a Liverpool BL-győztes támadója - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

5 most még kevésbé ismert játékos, aki az idei foci vb-n fog berobbanni

Persze, ha lexikonmélységekig követed a futballt, akkor nem lesznek ismeretlenek ezek a nevek, de ha nem vagy benne ennyire a fociban, úgy majd ezt a névsort átböngészve villoghatsz a haverjaid előtt pár hét múlva, hog

Friss hírek az összeesett Eriksen állapotáról, szakértő szólalt meg a helyzetről

A főorvos professzor egy nagyon érdekes megállapítást tett a drámai dán-ukrán meccs után.

Megerősítve: a Real Madrid 100 millió euróért adhatja el Fede Valverdét

Kell a pénz a 150 millió eurós igazolásra, Eduardo Camavinga távozása is napirenden van.

Dzsudzsák Balázs is ott volt a magyar válogatott edzésén, teljes az értetlenség Debrecenben

Ma este Szoboszlaiék a kazahok ellen zárják a szezont, Rossi elszólta magát a kezdőcsapattal kapcsolatban.

0
0

Bulvár

Foga és haja sincs már: Felismerhe-tetlenül él az utcán az egykor ünnepelt 43 éves bombázó

Felismerhetetlenné vált az egykor ünnepelt címlaplány, Loni Willison. A Baywatch sztárjának exneje ma Los Angeles utcáin él, a kukákból étkezik, és fogatlanul, kopaszon tolja maga előtt a holmiját.

Brutális mit hagyott maga után az Orbán-kormány

Megjelent az új pénzügyi tárca első beszámolója. E szerint május végén a költségvetési törvényben szereplő éves hiánycél 90,2 százaléka már teljesült. A számokon jól látszik az Orbán-kormány választás

„A földre dobtam a ruhát, és futottam, ahogy a lábam bírta” – Utolsó pillanatban lefújt esküvők

Az esküvő a legtöbbek számára életük egyik nagy eseménye, de néha az utolsó pillanatban derül ki, hogy nem tudják megtenni a nagy lépést. Három nő osztja meg történetét arról, miért mondták le az esküvőjük

Iszonyatos adósság dőlhet a magyar állam nyakába, ha átveszik a hazai óriáscéget: tényleg megéri ez?

Amennyiben az állam átvenné a tulajdonosi jogokat, a tőkepiaci szabályozás értelmében kötelező nyilvános vételi ajánlatot kellene tennie a többi részvényesnek.

„Egyszerűen, jogszerűen”: Mit nem szabad a szomszédnak?

A legfontosabb tudnivalókat dr. Jagusztin Tamás, a Pest Vármegyei Főügyészség megbízott közjogi főügyészhelyettese foglalta össze.

Húst vettek a magyarok Dániában – Óriási különbség van hozzánk képest ebben

Van egy furcsa szokás Dániában a boltokban, ami a magyarok számára meglepő lehet. Nálunk ez a húsvásárlás káoszt okozna.

Rémálom az Ügyfélkapun, a tulajdonos majdnem infarktust kapott, mikor meglátta az ingatlanával kapcsolatos értesítést

Majdnem szívrohamot kapott a tulajdonos, amikor meglátta a lakása tulajdoni lapján az idegen bejegyzést.

Belenyúl a kormány az üzemanyagárakba: itt van Kapitány István rendelete

Egy friss miniszteri rendelet értelmében emelkednek a biztonsági üzemanyag-tartalékok értékesítési és nagykereskedelmi árai.

Közeleg a vihar, ezt a gépet mindenképpen húzd ki otthon

Nagyot spórolhatsz, ha ezt az egyszerű szabályt betartod, amikor ideér a hidegfront és a zivatar.

A MÁV-nál volt vezető Orbán egyik feketeruhása, hétfőn kirúgták

Szabó Gábor beszerzési igazgató volt, Győrben lökdöste Gulyás Balázst.

blogmorzsák

Cikázó gondolatok, poros beatek

Co Lee és don sea második közös albuma grandiózus vállalás, de nem igazán tart sehová.

Lehet béke Irán és az USA között?

A megegyezést egyelőre több tényező hátráltatja, mint segíti.

Nem kell egyből antibiotikumért nyúlni

Mit javasolnak a friss szakmai ajánlások?

0