Ezt olvasta már?

0

A civil szervezetekről szóló törvény módosítását kezdeményezi a CÖF-CÖKA

A civil szervezetekről szóló törvény módosítását kezdeményezi a Civil Összefogás Fórum (CÖF) és a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA), azt kérve az igazságügyi minisztertől, vizsgálja meg, hogyan lehet átláthatóbbá tenni a magyarországi civil szervezetek külföldről érkező támogatásait.


hirdetés

A CÖF-CÖKA az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményben úgy foglalt állást, az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló törvény módosítása értelmében a külföldi adományok csak banki átutaláson keresztül érkezhetnének, nyilvánossá kellene tenni az adományozó és a felhasználó szervezet közötti szerződést a támogatott szervezet honlapján vagy más, átlátható módon.

A CÖF-CÖKA vezetősége kéri azt is, hogy a donorszervezet és a felhasználó közötti szerződésben fogalmazzák meg a felhasználás pontos célját és az elszámolás módját. A szerződő feleknek továbbá tudomásul kellene venniük, hogy a magyar állam, illetve közigazgatási intézményrendszere bármikor ellenőrizheti őket - olvasható a közleményben.







0
0
0
0
0

hírek innen, onnan

Mama, most úgy dolgozol, mint apa - durva családi emberkísérlet és egy csepp népszerűség-hajhászás

Kell a gyerekeknek anya nélkül töltött idő? Vagy az anyáknak gyerekmentes nap? Leteszteltük. A válasz pedig

A kormány pontosította, mi számít új autónak a nagycsaládosok kedvezményénél

Az sem baj, ha egy éve hozták forgalomba, csak ne fusson többet 2000 kilométernél.

Ezek a történelem legbizarrabb ételekkel kapcsolatos szokásai

A meztelen női testen való evéstől a sajtos teáig.

Lezuhant Boingek: újabb lehetséges hibát találtak

A repülőgépgyár szakemberei most egyszerű szoftver-módosítással próbálkoznak.

Észak-Korea nem kér a szöuli közvetítésből

Azt mondják, Phenjan sosem fog Dél-Korea közvetítésével az Egyesült Államokkal egyezkedni.

A nőket és az ételt is falta az írófejedelem

Alexandre Dumas azt állította magáról, egy óra alatt végezne öt nővel és egy színdarabbal, halála előtt pedig mindenképp meg akart...

A Huawei több alkalmazottja is dolgozhatott a kínai hadseregnek

A Bloomberg szerint Huawei-alkalmazottak legalább tíz katonai projekt munkálataiban vettek részt az elmúlt évtizedben.

Meghan hercegnének nem tetszett az eljegyzési gyűrűje - Lecserélte a gyönyörű ékszert

Új gyűrűvel az ujján kapták lencsevégre a sussexi hercegnét.

Autósok és bringások: Egyetlen titka van a békés együtt közlekedésnek

Nem az a lényeg, mivel, fontosabb az, hogy hogyan közlekedsz.

0

Sport

A NOB kizárta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget a tokiói olimpiáról

Az AIBA helyett így a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szervezi a boksztornát.

Hemzsegnek a gyönyörű nők a Copa Americán

Összegyűjtöttük a legszebb szurkolókat.

Fürdőruhás képeivel őrjíti meg rajongóit a Fradi gyönyörű kézise - fotók

A válogatott szélső képein még szebbnek tűnik Görögország.

Mi vezetett ahhoz, hogy Neymar visszatérjen a Barcába?

Minden bizonnyal otthagyja Párizst a "futballceleb", aki számára eljött az idő, hogy rátaláljon a helyes útra. De mi is az a helyes út?

A liverpooliak lecsaptak a Barca számkivetettjére

Tavaly újraépíthette magát náluk.

Világrekordért igazol védőt a Manchester United

Azt már szezon közben is hangsúlyozták Manchesterben, hogy a védelmet meg kell erősíteni, így elsősorban most az átigazolási időszakban oda fókuszálnak. Úgy tűnik, az egyik poszt megoldva.

Bajban a Kisvárda futballcsapata? Lehet, hogy menniük kell a légiósoknak? - Megszólal a csapat képzési igazgat...

A Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége úgy döntött, a 20202021-es bajnokságtól 10 főben korlátozza a légiósok számát az NB I-es csapatok keretében. A rendelkezés a legtöbb klubot, köztük a Kisvárdát is érinti, ahol a külföldiek száma jócskán meghaladja a tízet.

Az MLSZ-szabály miatt jelentősen változhat az NB I-es focicsapat kerete

Dajka László szerint a külföldi focisták egyszerűen kevesebbe kerülnek.

Komoly döntést hozott az olimpiai bizottság: kizárták a Nemzetközi Ökölvívó Szövetséget

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megvonta a Nemzetközi Ökölvívó Szövetségtől (AIBA) azt a jogot, hogy megszervezze a 2020-as, tokiói olimpia boksztornáját, írja az MTI.

A következő szezon végén elhagyja a Man. Cityt a klub történetének egyik legjobbja

David Silvának a következő szezon lesz az utolsó a Manchester Cityben.

Eldőlt a magyar válogatott focista jövője

A DAC fontos bejelentést tett a közpályással kapcsolatban.

A Salzburg fontos lépést tett Szoboszlai átigazolási ügyében

A Barca, az Arsenal és a Dortmund komolyan érdeklődik a válogatott játékos iránt.

0

Bulvár

Autópályán szembe a forgalommal: frontálisan ütközött az egykori szövetségi kapitány

Eljárást indítottak az osztrák hatóságok Didi Constantini ellen. Az osztrák válogatott egykori szövetségi kapitánya a Brenner autópályán szembe hajtott fel a forgalommal, ütközött egy másik autóval. Ő maga és a vétlen sofőr is  megsérült.  

Egy nem túl ismert Kresz-szabály miatt büntetik rommá a magyar autósokat

A rendőrök senkinek sem kegyelmeznek, Ön vajon tudja a szabályt?

Változás jön a sárga csekkek körül

Ez könnyítést jelent a postai átutalási megbízásokat kibocsátó cégeknek is.

Nem hittek a szemüknek a kőművesek, ezt találták a kéménybe falazva

Egy szlovákiai épület felújításakor került elő valami, amit még a második világháború alatt rejthettek el.

Ezért ne dobjuk ki a savanyú uborka levét

Bár nyáron a kovászos uborka a nagy sláger, azért valószínűleg legtöbbünk hűtőjében ott lapul egy-egy üveg finom savanyított uborka is. Akár magunk tettük el, akár a piacon vagy a boltban vásároltuk, egy biztos: ha kiürült az üveg, a levének sem kell a lefolyóban végeznie. Mutatjuk, miért.    1. Savanyítsunk! Az uborka levét rengeteg dologra fel [?]

Meghalt a Péterfy Kórház érsebésze, összeomlóban a fővárosi ellátás

A kórház orvos nélkül maradt krónikus betegeit most egy másik intézmény fogadja, de ott a nagy forgalmú baleseti centrum érsérültjeit egyelőre nem tudják ellátni.

Olvasói levél: nem bírom az orális szexet.

Különleges probléma, de nem egyedi - mi van akkor, ha valaki egyszerűen nem kívánja az orális szexet?

Eltörte a gerincét a medve, majd élő múmiaként raktározta a férfit az odújában egy hónapig

Tartalék ennivalónak szánta. A férfi valahogy túlélte, de az orvosok sem értik, hogy maradt életben.

A bringás megszívatta a pofátlan mercist, most az egész net ezen balhézik

Ön szerint jól tette, amit tett? Eléggé megoszlanak a vélemények, nézze meg!

Így nézne ki Mona Lisa, ha napjainkban élne: egyedi szépség volna

Egy művész eljátszott a gondolattal, hogy milyen lenne, ha most élnének a festészet legnagyobb alakjai.

Tóth Gabi most megmutatta, milyen is egy szuperdögös kismama

Tóth Gabi már régóta várta, hogy anyai örömök elé nézhessen, mi pedig pont ilyen dögös kismamának képzeltük!

blogmorzsák

A legkínosabb rock/metal kópiazenekarok

Az utánzás a hízelgés legőszintébb formája, de vannak olyan csapatok, melyek nem tudnak ezen a fázison túllépni.

Alice Cooper magyarázkodásra kényszerült

Az énekes nem tervezi a halálát.

Partra vetett pasik

Furcsa is, amikor véget ér a birtoklás és szembe kell nézni a többszörös veszteségekkel!

A magyarok imádják hitelezni az államot

Az államadósság 22 százaléka van a lakosság kezében, ez az uniós átlag négyszerese. Kinek, miért éri meg az állampapír?

Hogyan válassz intimkelyhet?

3 fontos szempont a méretválasztásban.

Mit csinál az ember, ha 6 év után hazaköltözik?

Elfogadjon egy nagyszerűen hangzó állásle­hetőséget a világ túlsó végén? Maradjon itt­hon a családok és barátok közelében?

Ilyen vicces katasztrófát se láttunk még

Amikor semmi sem sikerül, az már művészet.

Online is elérhető a gyűjtemény

A Ruben Brandt, a gyűjtő nem fukarkodott a finom vagy direkt utalásokkal, a filmben sok száz ismert kép köszön vissza ránk.

Marad a szenvedés, már akinek

Itt az Entombed A.D. új dala és videója, amelyben egy szó sincs Csernobilról

Nagyon csokis jégkrém teszt

Dupla vagy triplacsokis a leg­finomabb ropogós csokiba mártott jégkrém?

Éghajlatváltozás: harc vagy együttműködés irányába haladunk?

„Nem lesz 11 milliárd ember a századfordulón.“

Epres-túrós pite

"Egy valamit tudtam biztosan, lekvárt nem akarok többet főzni idén. És akkor szépen elkezdett valami motoszkálni a buksiban"

0