Ezt olvasta már?

6,6 millió Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra az év végéig

A jelenleg érvényben lévő megállapodások szerint 6,6 millió Pfizer-vakcina érkezik Magyarországra, tudta meg a Népszava.

0

A COVID-19-ből gyógyult betegeknek ajánlott a kardiológiai kivizsgálás, mielőtt elkezdik a sportot!

Új év, új kezdet, új életmód. De mielőtt nekiállnánk a rendszeres sportnak, ne feledjük a COVID-19 fertőzést követően kardiológiai problémák is kialakulhatnak hosszabb távon!


hirdetés

Így ajánlott minden érintettnek – különösen a sportra készülőknek - átfogó kivizsgálást kérni a

betegséget követően 2-3 héttel.

Egy tanulmány 1 szerint – amely koronavírus fertőzésen átesett sportolókat vizsgált - a

gyógyult betegek 10-15%-nál szívizomgyulladást állapítottak meg utólagos szövődményként,

és ez nem függött össze azzal, hogy az adott páciensnek mennyire voltak súlyos tünetei. Az is

tény, hogy a súlyos állapotú COVID-19 betegek egyharmadánál kardiovaszkuláris problémák

is jelentkeznek a kezelés során. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a COVID-19 nem csak a

tüdőt károsíthatja, hanem a szív- és érrendszert is. Súlyos esetben kialakulhat

szívizomgyulladás is, azaz begyulladnak a szívizomsejtek, károsodnak, és ezáltal a szív

pumpafunkciója romlik. Főbb tünetei lehetnek a szapora szívműködés, a szívritmus-zavar, a

mellkasi fájdalom, lehetséges nehézlégzés, súlyosabb esetben akár szívelégtelenség is

felléphet, aminek a vége akár egy szívtranszplantáció is lehet. A fenti tünetek mellett, de

akár önmagában is, magas vérnyomás is kialakulhat a betegség nyomán normál

vérnyomással rendelkező egészséges embereknél.

Tehát, ha valaki átesett a COVID-19 fertőzésen, mindenképpen ajánlott elmennie egy

általános kardiológiai kivizsgálásra. Ha pedig valaki rendszeresen sportol (ez nem csak

élsportolókra, hanem rekreációs és hobbi sportolókra is igaz), akkor az edzések elkezdése

előtt mindenképpen javasolt a kivizsgálás nem csak COVID-19 érintettség esetén, de minden

lázas állapottal járó fertőzés után. Általában év elején sokan tesznek fogadalmat, hogy

egészségesebb életmódra váltanak, ezzel kapcsolatban Dr. Menyhárt Orsolya, az Affidea

Magyarország Kft. járóbeteg-szakellátás orvosigazgatója ugyanakkor felhívta a figyelmet:

„Nem szabad vakon belevágni a rendszeres mozgásba, különösen abban az esetben nem, ha

korábban átestünk a koronavírus fertőzésen. A koronavírus okozta tünetek súlyosságától

függetlenül ugyanis számos kardiológiai probléma kialakulhat. Az egyik legjellemzőbb a

szívizomgyulladás, ugyanakkor ez, ha titokban zajlik, akár végzetes is lehet fokozott fizikai

terhelésnél. Mielőtt elkezdenénk a sportot, érdemes egy általános kardiológiai kivizsgálást

csináltatni.”

De vajon mit tartalmaz egy ilyen átfogó kardiológiai vizsgálat? Általában ez a csomag egy

szakorvosi konzultációból, egy szív ultrahangból és egy nyugalmi EKG-ből áll, amelyet egy

laborvizsgálat egészít ki. A szív ultrahanggal feltérképezhető a szív anatómiája, kideríthető a

szív falának esetleges mozgászavara, észrevehető a folyadékgyülem a szívburokban. Az EKG-

val kimutathatók a szívritmus zavar és a szívizomgyulladásra utaló egyéb eltérések. Az

általános kardiológiai szűrés minden esetben tartalmaz egy speciális laborvizsgálatot is,

amely a vérben található troponin szintet méri, ugyanis a szívizomkárosodás során ezen

1 https://www.medpagetoday.com/infectiousdisease/covid19/88487

anyag szintje megemelkedik a vérben. A magasabb troponin szint a szívizominfarktusnak és a

szívizomgyulladásnak is lehet tünete. Dr. Menyhárt Orsolya hozzátette: „Amennyiben a fenti

vizsgálatok során nem derült ki semmilyen eltérés, minden eredmény negatív, akkor is

ajánlott, hogy a COVID-fertőzést követően pár hetet mindenki várjon a rendszeres sporttal.

Amennyiben egy betegnél eltérést tapasztalnak, akkor ajánlott egy komolyabb szívvizsgálat:

szív MR vagy bizonyos esetekben szív CT.”







0


Szavazás: Önnek mi a véleménye a koronavírussal kapcsolatos kormányzati döntésekről, intézkedésekről?





0

hírek innen, onnan

Itt még maradt egy kis hó Budapesten: a Normafán még lehet szánkózni

Az Anna-rét még alkalmas szánkózásra - írja közösségi oldalán a Normafa Park.

Az operatív törzs legfrissebb bejelentései a járványról

A védekezésért felelős operatív törzs ma is megtartotta online tájékoztatóját, miután délelőtt már közzétették a napi...

Sydney van den Bosch a Mokkában panaszolta el, hogy husinak nevezték fotója alatt

Egy bikinis kép indított lavinát a közösségi médiában.

Csaknem tragédiát okozott az ablakon becsapódó méretes hattyú

A házban élő idős asszony pillanatokkal azelőtt lépett el az ablaktól, hogy a madár becsapódott.

Már több mint 200 millióan netflixeznek

A járvány sokat lendített az előfizetők számán.

Dübörgött a filmgyártás a pandémia alatt is ? a magyar filmipar rendkívül okosan kezelte a járványhelyzet

Mik a koronavírus mellékhatásai a filmiparra nézve? Bedőlnek? Kiheverik? Fellendülnek? Maradnak szövődmények? Utánajártunk.

Dinoszauruszcsontok lehetnek a Holdon

Létezik logikus magyarázat arra, hogyan kerülhettek oda.

Előkerült Jack Ma, kínai milliárdos

Az Alibaba alapítója, Kína egyik leggazdagabb embere azután tűnt el a nyilvánosság elől, hogy kritikával illette a kínai kormányt.

Hatalmas kannabiszültetvényt számoltak fel a rendőrök Remeteszőlősön

Csaknem ezer tőből álló kannabiszültetvényt számoltak fel hétfő kora reggel egy remeteszőlősi ház pincéjében - közölte a Pest...

Biden hivatalba lépésével a kapcsolatok szorosabbá válására számít az EU és a NATO

Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolatok szorosabbá tételén kíván dolgozni a NATO és az Európai Unió a megválasztott amerikai...

Évekig bántalmazta volt feleségét és fiát, vádat emeltek egy balatonszemesi férfi ellen

Az eset rámutat az áldozatok kiszolgáltatottságára, akik számos okból függhetnek bántalmazójuktól.

1812-ben nem így akarták, ma mégis egy nő vezeti a bankbirodalmat ? a Rotschild család kétszáz éves története

Benjamin de Rotschild, Edmond de Rotschild bankbirodalmának örököse 57 évesen halt meg szívroham következtében ? jelentette be a cég...

Sport

Kórházba került, sürgősen meg kellett műteni Cseh Lászlót

Kibírhatatlan hasi fájdalmai voltak a klasszis úszónak.

Így karmolták össze a németek a világklasszis magyar kézilabdázót - fotó

Amit Bánhidi Bence kapott a keddi csoportdöntőn, az három embernek is sok lett volna.

A Fradi újabb aranyérme szinte biztos, 109 év után eshet ki az NB I-ből az Újpest

Az utolsó Diósgyőr nagybevásárlást tartott, az Újpest csak az edzőjét cserélte le, játékosokat nem igazolt.

Íme a magyar kézilabda-válogatott középdöntős menetrendje a világbajnokságon

A torna középső szakaszában is kétnaponta játszik Gulyás István csapata.

Helikopterrel ütközött az egyik Kamaz a Dakar Ralin - videó

Elképesztő képeket rögzített egy szurkoló a Dakar utolsó napján

Megszületett a döntés Messi ügyében 

A Spanyol Labdarúgó Szövetség két mérkőzésre tiltotta el Lionel Messit, az FC Barcelona argentin csapatkapitányát

16 éve hunyt el Kulcsár Anita

Az egykori Európa-bajnok, olimpiai és világbajnoki ezüstérmes beálló közúti balesetben vesztette életét.

Itt van Lékai Máté győztes csodagólja - videó

A magyar válogatott fantasztikus sikert aratott a németek elleni vb-meccsen.

Óriási győzelem Németország ellen, csoportelső Magyarország a kézilabda vb-n

Bánhidi Bence világklasszis teljesítményt nyújtott. A győztes gólt három másodperccel a vége előtt Lékai Máté lőtte.

Conte megnézte, hogy lehet megfogni a Juventust, majd laposra verte volt csapatát

Simán kikapott a Roma és a Juventus is a forduló rangadóin, pedig mindkét csapat számára fontos lett volna a pozitív eredmény.

A keddi meccs legjobbjának választották a kézilabda-vb nagydarab sztárját - videó

Thierry Gauthier Mvumbi 14 lövéséből csupán egyet rontott el a világbajnokságon.

Súlyos fájdalmakkal kórházba került Cseh László - megszólalt a műtét után a sportoló

A múlthéten kórházba került Cseh László, hatszoros olimpiai érmes úszó, akinek kibírhatatlan hasi fájdalmai voltak.

0

Bulvár

Megtalálták a vérnyomás csökkentésének pofonegyszerű módját

Nem is gondolná, hogy milyen kis erőfeszítéssel be tudja iktatni a mindennapjaiba.

Szabó Ádám nyílt vallomással állt elő, kimondta: ˝Szeretlek?˝

Óriási a kötelék Curtis és Szabó Ádám között.

Egy váratlan bejelentés: elkészült az első 100 százalékos hatékonyságú vakcina a világon

Százszázalékos a második orosz vakcina, a novoszibirszki Vektor virológiai és biotechnológiai kutatóközpont által kifejlesztett EpiVacCorona immunológiai hatékonysága az új koronavírusos fertőzéssel szemben a klin

Látni sem akarja Orbánékat az új amerikai elnök?

Szerdán lesz Biden új amerikai elnök beiktatása, Magyarország nem képviselteti magát az eseményen. Ugyanis nem hívtak meg minket.

Letartóztatták a pápát, nem halt meg a Capitoliumnál lelőtt nő ? 5 elképesztő, friss összesküvés-elmélet

A koronavírus elleni oltásba épített 5G-chipről is megjelent egy tervrajz. Az senkit sem zavart, hogy valójában ez egy gitárpedálhoz tartozó műszaki ábra.

Csepregi Éva kitálalt: Ilyen szövődményekkel küzd a koronavírus után

Az énekes a Mokkában mesélt nehézségeiről.

Drámai: brutálisan összeverték a nőt a gödöllői HÉV-en, mert nem hagyta, hogy megerőszakolják

A támadó odalépett a nőhöz és felszólította, hogy vegye le a nadrágját mert közösülni akar vele.

Kórházba került, sürgősen meg kellett műteni Cseh Lászlót

Kibírhatatlan hasi fájdalmai voltak a klasszis úszónak.

Palik László drámai bejelentésén mindenki megdöbbent

Két hónap pihenő vár az egyik legjobb sportolóra.

Nem tud elmenni Sas József temetésére a testvére és a sógornője

Pénteken lesz a szertartás, ötvenen lehetnek.

blogmorzsák

A 0-ás vércsoport és a koronavírus

A koronavírus-fertőzés szempont­jából nem mindegy, hogy milyen a vércsoportunk.

Mesterséges intelligenciával a koronavírus nyomában

Hogyan lehet algoritmusokat bevetni az egyetemi oktatásban, és milyen kutatások folynak a Corvinus Egyetemen?

Igen, neked is van aranyered!

Az aranyér fontos védelmi funkciót lát el. Mutat­juk, milyen tünetek jelzik, ha probléma van vele.

Mosogatógépbe rakja a koszos edényeket a Samsung új robotja

A cég évek óta különlegességekkel kápráztatja el a Las Vegasi nagyérdeműt, és idén sem történt másként a virtuális térben.

Súlyos százezreket fizethet az elszö­kött eb gazdája a jogász szerint

Hiába nem a tiéd a kutya vagy nem te tehetsz az esetről, a szökés egyedül a te felelősséged.

Több vagonnyi arany van ma is a Balaton mélyén

Mai árfolyamon több, mint 1000 milliárdot ér a kincs, de sajnos a megtalálásához sivataggá kéne változtatni a tavat.

Európa szokatlan párosa

Van aki Emmanuel Macront és Orbán Viktort tekinti Európa jövőbeli sztárpárjának.

Szamóca miért kedveli a Moszkvicsot?

„Egész életemben az orosz szisz­téma alapján voltam beoltva mindenféle ellen. Ezért az orosz vakcinát választom, ha megengedik.”

Új ellenség a láthatáron

Egyre gyakrabban lehet hallani Lá­zár János kiskereskedelmi mul­tikkal kapcsolatos kirohanásait.

Mitsubishi J2M Raiden a Villám

A második világháború folyamán a japánok, a vadászgépeik tervezé­sénél fő szempontnak tekintették a rendkívüli manőverező képességet.

Arcfelismeréssel és kamuképekkel azonosítják a Capitolium megrohamozóit

Azonosítottak a Szenátus épületében egy test­pán­célt viselő, bilinccsel mászkáló ex-katonatisztet.

0